Bejelentkezés
 
 
2023. június 10. (szombat) 07:56nepszava.hu

Hónapokig szünetel a kardiológiai szakrendelés a Péterfy-ben

Az intézménytől azt a tájékoztatást kapták, hogy november végéig szünetelni fog ez a fajta ellátás.

Többen jelezték nekünk, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet kardiológia szakrendelése körül valami probléma van - olvasható a VII. kerület polgármesterének péntek délutáni posztjában, melyet a Népszava ismertetett. Niedermüller Péter szerint az intézménytől azt a tájékoztatást kapták, hogy november végéig szünetelni fog ez a fajta ellátás, és a betegeket másik intézménybe irányítják. Az ok nem más, mint az orvoshiány. 

A politikus emlékeztetett, hogy 2019 óta közel 90 millió forint támogatást nyújtottak a kórháznak, segítették a különböző felújításokat, az eszközök beszerzéséhez. Azonban az orvoshiányt nem tudják megoldani, mivel ez a kormány feladata. 

A Péterfy ráadásul abban a „különleges” helyzetben van, hogy az új igazgatója a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztját hagyta ott ezért az állásért. Tekintettel erre az a legkevesebb, amit elvárhatunk az igazgató úrtól, hogy sürgősen felkeresi a régi-új főnökét, Pintér Sándort és az erzsébetvárosiak érdekében nagyon gyorsan megoldják a helyzetet! - zárul Niedermüller Péter bejegyzése. 

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 7885151 Cikket olvasták: 343 Layout & Coding: Dexef Kft.