A kormány ősszel dönthet a várólisták csökkentésének menetrendjéről és finanszírozási hátteréről, az ehhez szükséges szakmai program már elkészült – közölte az egészségügyi miniszter.
Ősszel megkezdődhet a várólisták csökkentését célzó program végrehajtása, elindulhat a betegelégedettségi platform, szeptemberben pedig nyilvánosságra hoznák az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) minőségi mutatóit – közölte Hegedűs Zsolt.
Az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán bejelentette, hogy elkészült a várólisták csökkentésének szakmai programja, amelynek végrehajtása a szükséges kormányzati döntést követően ősszel kezdődhet meg.
A programhoz finanszírozási hátteret, végrehajtási menetrendet és mérhető eredményeket rendelnek.
A bejegyzésből kiderül még:
Hegedűs Zsolt szerint a 2027-es költségvetés előkészítésekor az egészségügynek ígért többletforrásokat egy többéves átalakítás pénzügyi alapjaként tervezik felhasználni. A pluszpénztől többek között jobb hozzáférést, korszerűbb alapellátást, jobb munkakörülményeket és színvonalasabb betegellátást várnak – derül ki az MTI összefoglalójából.
„Nem szeretnénk több pénzből ugyanazt a rendszert működtetni” – írta a miniszter, hozzátéve, hogy a többletforrásnak mérhetően jobb eredményeket kell hoznia.
A Magyar Közlönyben július elején jelent meg az a kormányrendelet, amelyben az egészségügyi miniszter feladatul kapta, hogy augusztus 15-ig dolgozza ki a közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban tapasztalható várakozási idők csökkentését célzó programot. Az elmúlt egy évben közel 21 százalékkal nőtt a három leghosszabb várólistán szereplő betegek száma az állami egészségügyben.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza