Több mint kétmilliárd forinttal finanszírozta az előző kormány a korábbi minisztere, Kásler Miklós irányítására bízott onkológiai alapítványt, amelynek budai központjában járva Hegedűs Zsolt megállapította: szükséges a gazdálkodás átvilágítása.
Több szintes, 12. kerületi impozáns villaépületben alakították ki a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány központját, amelynek működését és közpénzfelhasználását ugyancsak átvilágítják – jelezte az alapítói jogokat gyakorló egészségügyi miniszter, aki pénteken kereste fel a szervezetet.
Hegedűs kitért rá: az alapítvány létrehozásáról 2019-ben döntött a Fidesz-kormány, amelynek irányítását a volt emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós professzorra bízta, ehhez 2,25 milliárd forint költségvetési forrást biztosítottak.
A tárcavezető szerint a szakmai értékeket ugyan meg kell őrizni, ám a közpénzek felhasználásának minden esetben átláthatónak, indokoltnak és elszámoltathatónak kell lennie.
Az alapítvány honlapja szerint a missziójuk az, hogy nemzetközi együttműködést alakítsanak ki a közép- és kelet-európai országok között a hatékonyabb rákellenes stratégiák kidolgozása érdekében.
A kuratóriumnak mások mellett a néhai miniszter özvegye, Káslerné Dr. Liszkay Gabriella Klára is tagja, aki hazai és nemzetközi szinten is elismert bőrgyógyász-klinikai onkológus professzor.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza