Bejelentkezés
 
 
2023. december 20. (szerda) 09:22Index

Hamis receptekkel való visszaélésekre figyelmeztetnek

A csalók többségében a közismert szorongásoldókra, nyugtatókra, altatókra pályáznak.

Az elmúlt időszakban több gyógyszerész is jelezte az Index felé, hogy ugyan kisebb számban, mint régen, de máig találkoznak hamis receptekkel. A csalók többségében a közismert szorongásoldókra, nyugtatókra, altatókra pályáznak, a visszaélési kísérletekkor pedig a szakemberek lélekjelenlétére is nagy szükség van - írja az index.hu.

Bár tapasztalataink szerint az elmúlt években a vényhamisítások száma jelentősen csökkent, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek visszaélések – erre hívta fel a figyelmet Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYKSZ) elnöke, akit azután kerestünk meg, hogy a közelmúltban szakmai körökből többen is jelezték az Indexnek, hogy az eReceptek térhódítása és a kontrollrendszerek hatékonyabbá válása ellenére a hamis vényekkel való próbálkozások máig problémát jelentenek.

Egy lapunknak nyilatkozó gyógyszerész arról beszélt: a csalók körében „slágerterméknek” számítanak a különböző nyugtatók, altatók és szorongásoldók, így fokozott figyelemmel jár el akkor, amikor valaki ilyen terméket szeretne kiváltani.

Tudomást szereztünk egy olyan, XVI. kerületben történt esetről, amikor egy hamisító szintén az egyik legnépszerűbb szorongásoldót akarta kiváltani. Amikor a gyógyszerész kiszúrta, hogy valami nem stimmel, megkereste a recepten feltüntetett doktort, így derült fény arra, hogy visszaéltek a nevével. Információink szerint az orvos a történtek után feljelentést is tett, amennyiben a konkrét esetről a rendőrségtől vagy az ügyészségtől bővebb tájékoztatást kapunk, arról is beszámolunk.

További részletek a cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 24500218 Cikket olvasták: 362 Layout & Coding: Dexef Kft.