Bejelentkezés
 
 
2024. március 22. (péntek) 07:21Telex

Gondolataival mozgatta a kurzort, úgy sakkozott

A 29 éves Noland Arbaugh egy búvárbaleset következtében bénult le, januárban kapta meg az implantátumot.

Az X-en közvetítette Elon Musk agyimplantátumokkal foglalkozó cége, a Neuralink, ahogy egyik korai alanyuk a gondolatával irányítja a számítógépes egeret, miközben sakkozik, írja a Guardian nyomán a Telex. A 29 éves Noland Arbaugh egy búvárbaleset következtében bénult le, januárban kapta meg az implantátumot.

„A műtét rendkívül egyszerű volt – mondta Arbaugh a videón, utalva az implantációs eljárásra. – Egy nappal később kiengedtek a kórházból. Nincsenek kognitív zavaraim.”

A férfi azt is elmondta, hogy kedvenc játékával, a Civilization VI-tal is játszott, méghozzá nyolc órán keresztül.

Kip Ludwig, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének korábbi idegmérnöki programigazgatója azt mondta, hogy amit a Neuralink letett az asztalra, az nem volt áttörés. „Még a beültetés utáni korai időszakban járunk, és rengeteg tanulásra van szükség mind a Neuralink, mind az alany oldalán, hogy maximalizáljuk az irányításhoz szükséges elérhető információmennyiséget” – tette hozzá a Telex szerint.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6598566 Cikket olvasták: 62 Layout & Coding: Dexef Kft.