A GKI szerint egyre nagyobb válságban van a háziorvosi ellátás, a betöltetlen praxisok száma 2010 óta nő.
Magyarországon 2010 óta 15 százalékkal csökkent a háziorvosok száma, miközben egy háziorvosra már közel 14 ezer beteg jut évente. A betöltetlen praxisok száma meghaladja a 760-at, és több mint 700 településen helyettesítéssel működik az alapellátás - ez derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Országos Kórházi Főigazgatóság frissen közzétett 2026. júliusi adatai alapján készített elemzéséből.
Az MTI-nek küldött elemzésben kiemelték:
a háziorvosi ellátás romlásának fő oka a háziorvosok elöregedése, illetve az, hogy a nyugdíjba vonuló háziorvosok helyett nincs utánpótlás. A népesség ugyan csökkent, de az idős lakosság arányának növekedése miatt az alapellátás terhelése jelentősen emelkedett. A finanszírozás sem tudott lépést tartani a növekvő igényekkel, a praxisközösségekhez kötött béremelések pedig sok településen nem jelentettek valódi megoldást.
Az általános leépülés nem volt egyenletes az elemzés szerint:
Magyarország egyes részeit erőteljesebben sújtja a háziorvosok hiánya, mint más térségeit. Jelenleg több mint 762 betöltetlen háziorvosi praxis van, vagyis a praxisok majdnem 15 százaléka csak helyettesítéssel megoldott. A gyermekellátásban ennél is súlyosabb a hiány: a praxisok 17,5 százalékában nincs főállású, aki ellássa a gyermekeket.
Mivel kisebb települések esetében több falu együtt tartozik egy praxishoz, így összesen 701 településen egyáltalán nincs betöltött orvosi praxis, csak helyettesítés.
A betöltetlen praxisok elsősorban az Alföld délkeleti térségeiben és a Közép-Dunántúlon koncentrálódnak, de a határ menti települések is különösen érintettek.
A helyzet ráadásul tartós:
Területi eloszlásban
A gyermekorvosok esetében még súlyosabbak a problémák.
Itt több mint 800 településen egyáltalán nincs betöltve a házi gyermekorvosi praxis, ez az egész országot érintő probléma. Ennek a megítélésén tovább ront, hogy sok gyermekorvosi rendelést valójában rendes háziorvos valósít meg, mivel vegyes praxist visz, amelyben a felnőttek mellett a gyermekeket is ellátja.
Az elemzésben összegezték, hogy a statisztikai adatok csökkenő háziorvosszámot, növekvő terheket mutatnak.
Emellett a praxisközösségbe erőltetés, bár elvben javíthatja a betegellátás színvonalát, sok esetben az adottságok miatt nem járható út.
A háziorvosi kar elöregedése miatt a kilátások sem kedvezőek, ezért az utánpótlás biztosítása és a finanszírozási rendszer felülvizsgálata elkerülhetetlen - mutat rá a GKI.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza