Az egyik hódmezővásárhelyi iskolában tbc-t diagnosztizáltak egy pedagógusnál, ezért megkezdték közel 250 embernél a szűrővizsgálatot. Ugyanakkor Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 2024-ben ismét csökkent az új tbc-s betegek száma.
A napokban a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola egyik dolgozójánál tbc-t (tuberkulózis, tüdőgümőkór) diagnosztizáltak – ezt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár jelentette be a Facebook posztjában.
A pedagógus az iskola mindkét telephelyén tanított. Az iskolák tanulóinál és a dolgozóinál a fertőzés terjedésének kizárása miatt kétlépcsős szűrővizsgálatot szerveztek. A Promenád24, helyi lap szerint 250 ember szűrővizsgálatát végzik el első körben. Magyarországon minden újszülött még a kórházban megkapja a tbc kórokozója ellen védelmet biztosító BCG védőoltást, így annak terjedése csekély – tette hozzá az államtitkár.
Magyarországon 2024-ben végre ismét csökkent 14,5 százalékkal az új tbc-esetek (424 fő) előfordulása a megelőző évhez képest, így a 2024. évi incidencia 4,4 lett, ez egy évvel korábban 5,2 volt – olvasható a Korányi Bulletinben megjelent tanulmányban.
2003-ban Magyarországon még 2745 új tbc-s beteget diagnosztizáltak, rá tíz évre, 2013-ban 1045 új beteg került az egészségügyi ellátórendszerbe a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
2024-ben az új esetek előfordulási aránya vármegyénként eltért a 2023-as adatokhoz képest, és a vármegyék sorrendjében is számottevő változás volt; az első hat helyen, az országos átlagot meghaladó értékkel Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Pest, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék állnak. Kedvező tendencia, hogy a legtöbb vármegyében magas, és nőtt is a bakteriológiai igazoltság 2023-hoz képest, ezért az incidencia valós képet adhat – írják a tanulmányban.
Ugyanakkor sajnálatos módon rendkívül alacsony, és 2023-hoz képest is csökkent a bakteriológiai igazoltság Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun vármegyékben, ami az alacsonyabb incidencia ellenére is aggodalomra adhat okot, mivel felvetődhet az esetfelderítések elmaradása.
A statisztikai adatok szerint Magyarországon húsz éves éves kor fölött átlagosan kétszer annyi férfit diagnosztizálnak tbc-vel, mint ahány nőt.
A tuberkulózis (tbc) megelőzhető és általában gyógyítható betegség. Ennek ellenére 2023-ban ismét a világ vezető haláloka lett, miután három éven át a koronavírus-betegség (COVID-19) vette át ezt a helyet. Emellett csaknem kétszer annyi halálesetet okozott, mint a HIV/AIDS. Évente továbbra is több mint 10 millió ember betegszik meg tbc-ben, és ez a szám 2021 óta növekszik, bár 2023-ban a növekedés üteme lassult – írják a Korányi Bulletinben. A kezelés sikeres befejezése kitartást és következetességet igényel: a megszakított kezelés hozzájárul a gyógyszerrezisztens esetek kialakulásához és terjedéséhez, ami egyre nagyobb globális fenyegetést jelent.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza