Fajsúlyos változás jön az orvosi rendelőkben: rengeteg beteget érint a Tisza-kormány egészségügyi reformja

A Tisza Párt egészségügyi programja nagy ívű átalakítást ígér: több befektetést, önálló minisztériumot, rövidebb várólistákat, erősebb alapellátást, szuperkórházakat, a vidéki kórházak fejlesztését és komolyabb prevenciót. A szakmai szereplők többsége szerint az irány több ponton helyes, de szinte mindenki ugyanarra figyelmeztet. Az egészségügyi rendszer átalakításának kulcsa a részletekben, a humánerőforrás erősítésében, a finanszírozás megfelelő elosztásában és a valódi szakmai egyeztetésben lesz. A Tisza Párt programjáról Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt, a Magyar Kórházszövetséget, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát, a Magyar Orvosok Szakszervezetét, a Magyar Orvosi Kamarát, a Magyar Védőnők Egyesületét és az Országos Mentőszolgálatot kérdeztük.

A Tisza Párt egészségügyi programja egy átfogó, rendszerszintű átalakítást ígér, amely egyszerre célozza a finanszírozás növelését, az ellátórendszer szerkezetének átalakítását és a népegészségügyi mutatók javítását. A program egyik központi eleme az egészségügyre fordított források jelentős emelése: 2030-ra a GDP 7 százalékát kívánják erre a területre fordítani, évente pedig legalább 500 milliárd forintos többletforrást allokálnának az egészségügynek. Ezzel párhuzamosan évek után önálló Egészségügyi Minisztériumot hoznak létre, amely a jelenlegi irányítási struktúrához képest nagyobb szakmai fókuszt és önállóságot biztosíthat az ágazat számára, ráadásul a leendő miniszternek, Hegedűs Zsoltnak vétójogot is adnak majd.

A program egyszerre számol regionális „szuperkórházak” létrehozásával és a vidéki kórházak fejlesztésével, megtartásával, miközben az ellátórendszer súlypontját az alap- és járóbeteg-ellátás felé tolná el, ezzel is tehermentesítve az egyébként is leharcolt kórházi személyzetet. A tehermentesítés része lenne az integrált alapellátó központok kialakítása, a telemedicina fejlesztése, valamint az egynapos sebészet és a járóbeteg-ellátás bővítése. Időközben kiderült az is, hogy a felálló Tisza-kormány egészségügyi minisztere felülvizsgálja majd a magán- és az állami ellátás párhuzamos működésének szabályozását. Hegedűs Zsolt szerint az állami kórházakban működő fizetős részlegek az átláthatóság hiánya miatt rombolják a közbizalmat. Emellett élesen rávilágítanak a közfinanszírozott rendszer súlyos alulfinanszírozottságára is.

A várólisták csökkentését célzó vállalások is ambiciózusak: a fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb hat hónapra, járóbeteg-ellátásban két hónapra csökkentenék a várólistákat 2027 végére. Mindez kapacitásbővítéssel, a teljesítményvolumen-korlát felülvizsgálatával és „intelligens betegirányítással” valósulnának meg.

A program a prevenció erősítésére is nagy hangsúlyt helyez. Célja, hogy a szűrőprogramok részvételi aránya elérje az uniós átlagot, és négy év alatt legalább 10 százalékkal csökkenjen a daganatos megbetegedések száma. Emellett 2035-ig a születéskor várható élettartam 80 évre emelését tűzi ki célul. Ennek érdekében egészségfejlesztési programokat indítanának az iskolákban, rendszeres állapotfelméréseket, digitális egészségügyi megoldásokat, valamint az egészséges táplálkozást ösztönző intézkedéseket vezetnének be.

Nem meglepő módon kiemelt terület a humánerőforrás-helyzet javítása is. A program szerint csökkenteni kell az orvos- és szakdolgozóhiányt, ösztöndíjprogramokkal és képzési reformokkal kell erősíteni az utánpótlást, valamint bérrendezést kell végrehajtani, különösen a nem orvosi munkakörökben. Cél még a nővér–orvos arány jelentős javítása, ami a rendszer működőképessége szempontjából kulcskérdés. A munkakörülmények javítását, a karrierutak kialakítását és a teljesítményalapú elemek bevezetését is hangsúlyozzák.

A betegellátás minőségének és átláthatóságának növelése szintén fontos pont. Nyilvánossá tennék az intézményi minőségi és betegelégedettségi mutatókat, valamint megerősítenék a betegjogi rendszert. A sürgősségi ellátás területén vállalnák, hogy 2027 végére minden régióban 15 percen belül a helyszínre érkezzen a mentő, ehhez az intézkedéshez pedig a mentőflotta megújítása és a rendszer digitalizációja is kapcsolódik.

A megvalósítás kulcsa azonban a program részleteiben rejlik. A kitűzött célok nagyrésze csak akkor érhető el, ha a forrásbővítés mellett szerkezeti reformok is megvalósulnak. Ehhez stabil finanszírozásra, kiszámítható szabályozási környezetre, valamint a szakmai szereplőkkel való folyamatos együttműködésre van szükség. A Tisza Párt programjáról Sinkó Eszter egészségügyi közgazdásszal, a Magyar Kórházszövetséggel, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával, a Magyar Orvosok Szakszervezetével, a Magyar Orvosi Kamarával, a Magyar Védőnők Egyesületével és az Országos Mentőszolgálattal beszélgettünk.

Sinkó Eszter: az alapellátás gyengesége az egyik legfontosabb probléma

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint a magyar egészségügy egyik legfontosabb, régóta ismert problémája az alapellátás gyengesége. Úgy látja, ma számos olyan szolgáltatás nem érhető el lakosságközeli ellátásként, amelyet a technológiai fejlődés már lehetővé tenne. Ezért szerinte a pluszforrások egyik legfontosabb célterülete az alapellátás fejlesztése lenne, nemcsak a háziorvosi és fogorvosi rendszerben, de a védőnői szolgálatban és az otthoni szakápolásban is. „Az alapellátás nálunk nem nyújt elegendő sok szolgáltatást” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a korábbi fejlesztések sokszor azért nem hoztak áttörést, mert plusz digitális eszközöket ugyan beszereztek, de azok használatához nem társult képzés, finanszírozás vagy érdekeltségi rendszer.

A háziorvosi ellátás megerősítéséhez szerinte jelentősen növelni kellene a praxisokban dolgozó szakemberek számát. A jelenlegi, nagyjából egy háziorvosra és egy szakdolgozóra épülő modell nem alkalmas arra, hogy érdemben csökkentse a magasabb ellátási szintek terhelését. „Legalább háromra föl kéne fejleszteni a háziorvos mellett dolgozó szakemberek számát" – mondta.

Fontosnak tartja az önálló járóbeteg-szakrendelők szerepének újragondolását is: ezeknek szerinte közelebb kellene kerülniük az alapellátáshoz, például csoportpraxisokkal vagy más szorosabb együttműködési formákkal. És ehhez kapcsolódóan újabb finanszírozási technika, az ún. kötegelt finanszírozás bevezetésére is szükség lenne.

A kórházi rendszerrel kapcsolatban azt mondta, az elmúlt időszakban a megyei kórházakra épített ellátási struktúra hozzáférési és minőségi problémákat okozott, miközben a kisebb városi kórházak több helyen is meggyengültek. A szuperkórházak és a vidéki kórházak fejlesztése szerinte csak akkor lehet reális, ha figyelembe veszik a  humánerőforrás helyzetet. Hozzátette: első lépésként már az is előrelépés lenne, ha a rendszer stabilabb és kiszámíthatóbb szolgáltatásokat tudna nyújtani.

A plusz 500 milliárd forintos egészségügyi ráfordítást nélkülözhetetlen vállalásnak tartja, és ehhez kapcsolódóan bérrendezésre, emberségesebb munkakörülményekre és jobb szervezésre is szükség van, mert különben nem lesz elég szakember a rendszerben. „Ha nem érzik jól magukat az egészségügyi közegben, akkor elmennek az emberek” – fogalmazott. A várólisták csökkentését reális célként írta le, ha megfelelő ösztönzőket kapcsolnak hozzá: szerinte célzott finanszírozással és jól szervezett kapacitásokkal ezen a területen viszonylag gyorsabban lehet eredményt elérni.

A népegészségügyi vállalások közül különösen fontosnak tartja a prevenció erősítését, de szerinte a szűréseknél nem pusztán életkor, hanem kockázat alapján kellene gondolkodni. A daganatos betegségek csökkentésének célja akkor működik csak igazán, ha a lakosság egészségértése is javul, és az egészségpolitika más területekkel – például oktatással, élelmiszerpolitikával, környezetvédelemmel – összehangoltan működik.

Ezért tartja fontosnak az önálló Egészségügyi Minisztériumot és azt, hogy az egészségügyi miniszter bizonyos döntésekben vétójogot kap majd.

Elsőként kidolgozandó elemként a betegutak pontos kijelölését, a rendszer folyamatos monitorozását és a betegjogok erősítését emelte ki. Szerinte ma a betegek gyakran magukra hagyva próbálnak eligazodni az ellátórendszerben, ezen pedig változtatni kell. A betegjogokkal kapcsolatban még határozottabban fogalmazott: „pillanatnyilag a betegjogvédelem nem működik az országban érdemben”, ezért ezen a területen is erősebb, valóban működő védelmi struktúrára lenne szükség.

Magyar Kórházszövetség: a finanszírozás, a humánerőforrás és a motiváció egyszerre gond

A Magyar Kórházszövetség elnöke, Tóth Gábor szerint a kórházi ellátórendszer egyik legnagyobb problémája továbbra is a finanszírozás, de ugyanilyen súlyos gond a humánerőforrás-hiány és a dolgozók csökkenő motivációja. Úgy látja, a finanszírozásnak egyszerre kellene fenntarthatónak lennie a fenntartó számára, motiválnia az egészségügyi dolgozókat, és biztosítania, hogy a betegek minél jobb ellátást kapjanak. „Ezt a három dolgot nehéz összehozni egyszerre, és én még nem láttam, hogy valakinek teljesen sikerült volna” – fogalmazott.

A Tisza Párt programjában szereplő plusz 500 milliárd forintos egészségügyi forrást az elnök szerint biztosan lenne mire elkölteni, de önmagában nem könnyű meghatározni, mekkora összeg optimalizálná a rendszert. Mint mondta, „az egészségügy bármilyen pénzmennyiséget fel tud szívni”, ugyanakkor minden többletforrás célzott és hatékony felhasználás mellett érdemben hozzájárulhat a betegbiztonság, az ellátás minősége és a működés stabilitásának javításához. 

A dolgozók megtartásához szerinte nemcsak pénz kell, hanem vonzó munkakörülmények, erkölcsi elismerés és olyan célok, amelyek miatt a fiatalok szívesen választják az egészségügyet, mint hivatást. Ez azonban jó kommunikációval nem lehetetlen, mert „a világ legszebb dolga az egészségügyben dolgozni és gyógyítani. Minden nap sikerélményt ad".

Tóth Gábor egyetért azzal, hogy az alapellátás megerősítése nélkül nem lehet érdemben tehermentesíteni a kórházakat. Szerinte Magyarországon hosszú évtizedek óta a kórházi struktúrára épül az ellátás, ami drága és sok szakembert köt le. Ezért támogatná, hogy több probléma már az alapellátásban megoldható legyen. A szuperkórházak koncepcióját alapvetően jó iránynak tartja, mert magasabb progresszivitási szintű ellátást tudnak biztosítani, de hangsúlyozta: ezek nem válthatják ki a kisebb területi kórházakat. Ahogy mondta:

Nem csak egy szuperkórházban kell egy eltört kezet összerakni, nem csak ott kell felírni egy szemüveget, vagy egy vakbélgyulladást operálni.

A várólisták csökkentését illetően úgy látja, a korábbi programokhoz hasonlóan itt kifejezetten többletfinanszírozással lehet eredményeket elérni, de a fő korlát nem feltétlenül az infrastruktúra, hanem ismét az emberi erőforrás. Szerinte a műtéti kapacitások bővítése csak kellő létszámú és terhelhetőségű szakmai személyzet biztosítása és megfelelő szervezeti feltételek mellett képzelhető el, biztosítva a rendszer átláthatóságát, az egyenlő hozzáférést, és azt, hogy a közfinanszírozott betegellátás ne szenvedjen hátrányt. 

A Tisza egészségügyi programjáról összességében azt mondta, jelenleg még fő irányokat látni, nem részletes szakpolitikai megoldásokat: „ez egy fő pontokat tartalmazó olyan festmény, amelyben vannak határozott ecsetvonások”, de a végső értékeléshez meg kell várni a részletek kidolgozását. Azonban az új egészségügyi kormányzattal a Kórházszövetség abszolút nyitott a konzultációra. Véleménye szerint az ágazat minden szereplőjének közös érdeke, hogy a magyar egészségügy jobb legyen, és növekedjen a betegbiztonság.

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara: az emberi erőforrás hiánya lehetetleníti el a mindennapokat

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint szakdolgozói oldalról ma a legsúlyosabb probléma szintén az emberi erőforrás hiánya. Ahogy Balogh Zoltán, a kamara elnöke fogalmazott, „az egyre fokozódó emberi erőforrás hiánya ellehetetleníti az egészségügyi ellátórendszer mindennapjait”, és ez közvetlenül nehezíti a betegellátást is. A kamara szerint a helyzet javításához egyszerre több ponton kellene beavatkozni:

Meg kell tartani a már pályán lévő dolgozókat, erősíteni kell a pályaorientációt, újra kell gondolni az egészségügyi szolgálati jogviszony szakdolgozókra gyakorolt hatását, és valódi párbeszédre van szükség a szakmával a megoldások kialakítása során.

A megtartásról azt mondták: az egyik legfontosabb cél, hogy a dolgozók „ne néhány ezer forint miatt váltsanak intézményt vagy hagyják el a pályát”. Ehhez nemcsak bérrendezésre, hanem kiszámíthatóbb munkafeltételekre, családbarátabb foglalkoztatási formákra és a speciális élethelyzetben lévő dolgozók megtartására is szükség lenne. Külön kiemelték az idősebb, nyugdíjhoz közelítő szakdolgozók továbbfoglalkoztatását, valamint a kisgyermekes munkavállalók helyzetét, akik számára a jelenlegi, gyakran 12 órás munkarend nehezen összeegyeztethető a családi élettel.

Balogh Zoltán szerint az alapellátás megerősítése önmagában jó irány, de csak akkor működhet, ha valódi humánerőforrás-beruházás társul hozzá. Mint fogalmaztak, „az egy orvos, egy ápoló modell” nem alkalmas arra, hogy érdemi prevenciós és közösségi egészségügyi munka történjen. Ráadásul szerintük nem minden területen klasszikus szakemberhiányról van szó: „több ezer gyógytornász, több ezer dietetikus szerzett egyetemi vagy főiskolai oklevelet az elmúlt években, és nem tud a magyar egészségügyben elhelyezkedni”. Ezért szerintük státuszokat kellene teremteni az alapellátásban és a járóbeteg-ellátásban ezeknek a szakembereknek, ahogy rendezni kellene a kiterjesztett hatáskörű ápolók kompetenciáit is.

A kamara elnöke külön problémaként emelte ki az otthoni szakápolás és a hospice ellátás helyzetét is. Véleménye szerint ez a terület „méltánytalanul van háttérbe szorítva”, miközben a kórházból gyorsan hazakerülő betegek ellátásában kulcsszerepe lenne. Példaként említette, hogy egy csípőprotézis-műtét után néhány nappal hazabocsátott beteg rehabilitációjára sokszor hónapokat kell várni otthoni szakápolásban, ami szerinte szakmailag tarthatatlan helyzet.

A plusz 500 milliárd forintos egészségügyi forrásról óvatosan fogalmazott. Mint mondta, nem pénzügyi szakértőként nem tudja megítélni, hogy ez önmagában elegendő-e, de azt hangsúlyozta: a források elosztásánál elengedhetetlen a szakma bevonása. Példaként említette, hogy az otthoni szakápolás és hospice ellátás éves kasszája jelenleg körülbelül 12 milliárd forint, ehhez képest az 500 milliárd hatalmas összegnek tűnik, de az egész egészségügyi rendszer igényeihez mérve csak szisztematikus áttekintés után lehet jól felhasználni. A kamara szerint a legfontosabb, hogy a döntéshozók „hallgassák meg a szakmát”, mert csak így lehet eldönteni, melyek azok a tételek, amelyek nélkül hosszú távon nem lesz rendszerszintű változás.

Magyar Orvosok Szakszervezete: szemléletváltás és jogbiztonság kell

A Magyar Orvosok Szakszervezete szerint a magyar egészségügy legnagyobb problémája nem csupán az egyes rendszerszintű hiányosságokban keresendő, hanem abban is, hogy hosszú ideig hiányzott a politikai szándék a problémák őszinte feltárására és egy, kormányzati ciklusokon átívelő, a szakmát is bevonó reformprogram kialakítására. Ennek következményeként több, régóta ismert strukturális gond maradt megoldatlan: az egészségügy alulfinanszírozottsága, az életpályamodellek hiánya, a kiszámítható jogi környezet hiánya, valamint a nem kellően motiváló munkakörülmények és ösztönzőrendszerek. Komoly problémát jelent a szakma elöregedése, a regionális egyenlőtlenségek fennmaradása, valamint a szociális és krónikus ellátási feladatok rendezetlensége is.

A szakszervezet a Tisza Párt programjának egyes elemeit kedvezően értékeli, különösen az önálló egészségügyi minisztérium létrehozásának szándékát, amely szerintük nagyobb szakmai fókuszt biztosíthat az ágazatnak. Üdvözlik továbbá a forrásnövelés tervét, a transzparencia erősítését, az orvosi szakmai autonómia helyreállítására irányuló törekvéseket, valamint egyes konkrét intézkedéseket, például a biometrikus megfigyelési rendszerek megszüntetését. Hangsúlyozták azt is, hogy részletes szakpolitikai egyeztetés hiányában a program teljes körű értékelése még korlátozott.

Az orvoshiány csökkentését rövid távon nem tartják reálisnak: álláspontjuk szerint ez nem oldható meg egyetlen kormányzati ciklus alatt. Úgy vélik, hogy a tervezett intézkedések, amennyiben kiegészülnek folyamatos szakmai párbeszéddel, alkalmasak lehetnek a rendszer további romlásának megállítására. Az orvosi munkakörülmények javulását is ettől teszik függővé, külön kiemelve a jogbiztonság erősítésének szükségességét, például az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egyes korlátozó elemeinek felülvizsgálatát, valamint egy átláthatóbb bér- és munkaügyi rendszer kialakítását.

Hiányosságként elsősorban az orvosi bérek korrekciójának kérdését emelték ki. Bár elismerik a korábbi béremelések jelentőségét, rámutattak, hogy az infláció különösen az ügyeleti díjak és a pályakezdő orvosok jövedelme esetében erodálta a rendszer értékét. A szakszervezet szerint a jelenlegi díjazás egyes elemei már nem követik a piaci viszonyokat, miközben a terhelés folyamatosan növekszik.

Az új egészségügyi kormányzattól elsősorban szemléletváltást várnak: az eddigi konfliktusos viszony helyett partneri együttműködést és rendszeres, érdemi szakmai egyeztetéseket. Fontosnak tartják olyan fórumok létrehozását, ahol a szakmai és érdekképviseleti szervezetek valódi döntéselőkészítő szerepet kaphatnak. Hangsúlyozták a szakszervezeti jogok helyreállításának szükségességét és azt is, hogy a már kidolgozott szakmai javaslatok megfelelő alapot adhatnak a további közös munkához.

Magyar Orvosi Kamara: egyenlőtlenség és kiszámíthatatlanság

A Magyar Orvosi Kamara szerint a magyar egészségügy jelenlegi legégetőbb problémája az egyenlőtlenség és a kiszámíthatatlanság: az ellátáshoz való hozzáférés és annak minősége jelentősen eltérhet térségenként és intézményenként. Ez a bizonytalanság nemcsak a betegek, hanem az egészségügyi dolgozók számára is komoly rendszerszintű kihívást jelent.

A kamarai álláspont alapján a Tisza Párt programjának alapvető irányai és problémafelvetései szakmailag több ponton támogathatók, azonban hangsúlyozzák, hogy a megvalósítás részletei kulcsfontosságúak lesznek. Úgy látják, hogy a kitűzött célok – egy működő, fenntartható, modern és esélyegyenlőséget biztosító egészségügyi rendszer megteremtése – önmagukban nem irreálisak, azonban ezek elérését döntően befolyásolja az időtáv, a rendelkezésre álló források mértéke, valamint a politikai elkötelezettség tartóssága.

Külön kiemelték az egészségügyi dolgozók helyzetét: egyetértenek az azonnali szakdolgozói béremelés szükségességével, valamint egy minden dolgozóra kiterjedő, értékálló bérrendszer kialakításával. A  konkrét részletszabályok, többek között az ügyeleti díjak rendezése, illetve a teljesítményhez, minőséghez és többletvállaláshoz kötött bérelemek kidolgozása, még hiányoznak.

Nem emeltek ki konkrétan hiányzó elemet a programból, inkább a részletes kidolgozás során várnak érdemi szakmai egyeztetést. A már megválasztott új kormányzattól pedig konstruktív együttműködést, valamint a szakmai szempontok és elvek következetes figyelembevételét várják az egészségügy átalakítása során.

Magyar Védőnők Egyesülete: a prevenció csak erős védőnői hálózattal működhet

A Magyar Védőnők Egyesülete szerint a jelenleg ismert egészségügyi program szakmai értékelése csak korlátozottan lehetséges, mivel az még tervezeti szinten van, és hiányoznak a konkrét végrehajtási részletek, finanszírozási keretek, valamint a szakmai egyeztetések eredményei.

Hangsúlyozták, hogy szakmai állásfoglalásukat elsősorban a védőnői szolgálat működésének tapasztalataira alapozzák, és más egészségügyi területek értékelésében nem kívánnak állást foglalni. A magyar egészségügy egyik legfontosabb problémájaként az alapellátás strukturális egyensúlytalanságát és a védőnői szolgálat alulértékeltségét emelték ki.

Bár a védőnői rendszer megjelenik szakmai koncepciókban, rendszerszintű jelentősége szerintük nincs kellően hangsúlyozva, ami különösen problémás egy olyan rendszerben, ahol a prevenció és a közösségi alapú gondozás kulcsszerepet játszhatna.

Problémaként jelölték még meg a szerepek és kompetenciák tisztázatlanságát, valamint azt is, hogy az alapellátás egyes elemei nem egyenrangúként jelennek meg.

Általános szakmai szempontból kiemelték: elengedhetetlen a prevenció és a közösségi egészségügyi ellátás megerősítése, az alapellátás stabilitásának növelése, valamint az egészségügyi szakdolgozók megbecsülésének javítása. Ezeket olyan alapelveknek tartják, amelyek hosszú távon bármely egészségügyi rendszer működőképességének kulcsát jelentik. A jövőre nézve nyitottságukat jelezték a szakmai egyeztetésekre, és hangsúlyozták, hogy a védőnői szolgálat tapasztalataival kész hozzájárulni egy olyan rendszer kialakításához, amelyben a prevenció valódi súllyal jelenik meg.

Az Országos Mentőszolgálat nem kívánta érdemben értékelni a programot. Válaszukban azt írták: állami egészségügyi intézményként nem feladatuk a Tisza Párt egészségügyi programjának véleményezése, dolguk annak végrehajtása lesz. Hozzátették azonban, hogy minden szükséges szakmai adattal, információval és háttéranyaggal rendelkezésre állnak a döntéshozók számára.