Az Európai Munkaügyi Hatóság szerint az egészségügyi átszervezések enyhíthetik a munkaerőhiányt azokban az országokban, amelyek külföldről toboroznak dolgozókat, ugyanakkor súlyosbíthatják azt a származási országban, írja a Mandiner.
Általában az orvosok és ápolók Kelet- és Dél-Európából költöznek Nyugat- és Észak-Európába, míg a nyugat- és észak-európai munkavállalók a régión belül mozognak.
Albániából az elmúlt 10 év során 3500 orvos hagyta el az országot, ezért a diplomásoknak mostantól három évet kell otthon dolgozniuk, mielőtt elhagyhatják az országot, vagy a teljes tandíjat ki kell fizetniük. Románia, Spanyolország és Franciaország „exportálja” a legnagyobb számban az ápolókat, míg Németországból, Romániából és Olaszországból leginkább az orvosok mennek külföldre.
Leginkább Írország és Svájc függ a külföldön végzett orvosoktól és ápolónőktől, az alpesi országban az „importált” orvosok aránya 2000 és 2010 között mintegy 25 százalékról egy évtizeddel később csaknem 40 százalékra emelkedett. Norvégiában szintén nagy szükség van a külföldi orvosokra, Ausztriában pedig az oda települt ápolókra. Ezen országok némelyike megpróbálja betömni az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásában mutatkozó hiányosságokat, miután a nemzetközi toborzás célpontjává vált, írja a lap, jelezve: az egészségügyi szakemberek mobilitása dominóhatást vált ki, a német orvosok például Svájcba vagy Ausztriába költöznek, és az ő pozícióikat gyakran a szomszédos európai uniós országok gyógyítói töltik be, ez utóbbiakban viszont nem uniós országokból származó szakemberekkel helyettesítik orvosaikat, és a körforgás folytatódik.
A tendenciák a világ más részein még szélsőségesebbek. Az OECD elemzése szerint 20, főként afrikai és latin-amerikai országban az ápolónők több mint fele külföldre távozik, hogy ott dolgozzon.
A legnépszerűbb célország az Egyesült Államok, ahová a külföldön született ápolók 45 százaléka megy, ezt követi Németország (15 százalék) és az Egyesült Királyság (11 százalék).