Ennyi beteget nem tudunk ellátni. De akkor is megpróbáljuk

„Úgy kezdtem a mai műszakot is, ahogy minden eddigit. Átöltöztem a mosdóban, mert máshol már nem nagyon lehet, majd elindultam a konyha felé, ahol a cuccainkat tartjuk" - idézi egy önkéntesként dolgozó orvostanhallgató Facebook bejegyzését a Telex.

"Ahogy kinyílt előttem a konyha ajtaja, rá kellett jönnöm, hogy erre nem lesz lehetőség. A konyha ugyanis már nem létezett. Kórterem lett belőle – a helyiségbe, ahol eddig épphogy elfért két asztal és a fal mellett a táskáink és kabátjaink, most öt ágy volt begurítva, mind az öt foglalt. Melléjük még pont befért két szék, amikre eddig mi ültünk le enni – oda ültettek két másik beteget, akik még szerencsére tudtak ülni. Annyira zsúfolt volt a terem, hogy mozdulni alig lehetett.

Jobb ötlet híján bedobtam a táskám az egyik szekrénybe, a pelenkák és fertőtlenítőszerek mellé, és reménykedtem benne, hogy ott senkit sem fog zavarni. Ahogy beléptem a triage szobába, egyből megszólalt a rádió – egy mentős egység szólt előre, hogy hoznak egy azonnali ellátást igénylő beteget. 44 éves nőbeteg, eszméletlenül találták, nem reagál verbális ingerre, se fájdalomra, úgyhogy intubálni kellett. Az EKG negatív, covid fertőzés nem valószínűsíthető, de semmi mást nem tudnak kizárni.

Mindenki csendben tette a dolgát. Előkészítettük az ágyat, a branülöket, vérvételi csöveket, a monitort, beállítottuk a lélegeztetőgépet, szóltunk a CT labornak, hogy álljanak készenlétben, ne vizsgáljanak új beteget, amíg nem zárjuk ki a neurológiai hátteret. Miután a beteg megérkezett, összesen négy és fél perc kellett, hogy minden gépet rátegyünk, minden tűt belerakjunk, minden labormintát levegyünk. A protokoll szerint levettünk egy covid gyorstesztet is, de ahogy várható volt, negatív lett.

A beteg továbbra sem reagált semmire. Elküldtük CT-re, amin nem láttak semmit, és hívtunk egy neurológust konzíliumra. A neurológus megállapította, hogy a betegnek agytörzsi reflexei sincsenek. Ott álltunk, egy agyhalott 44 éves beteggel, és senkinek sem volt semmi fogalma, hogy mi baja lehet, vagy hogy hogyan lehetne rajta segíteni.

Elküldtük egy kontrasztos fej-nyak CT-re is, hátha agytörzsi stroke-ja van, de az agyban továbbra sem találtak semmilyen eltérést. Végül, jobb ötlet híján, amíg a laboreredményekre vártunk, a neurológus vett egy lumbálpunkciós mintát is. A beteg liquora zavaros sárga volt. Majd a CT laborból szóltak, hogy a második képbe belelógott a beteg tüdőcsúcsa, amin világosan kirajzolódott a covid pneumonia képe. Ő volt a második beteg, akiben azon a héten a klinikán covid okozta meningitist találtak.

Mintha a tüdő elpusztítása nem lett volna elég a covidnak. Az érrendszeri szövődmények, a pszichés hatások sem voltak elég. Az agyhártyát is megtámadja, ha ahhoz van kedve. 44 éves nő, szülőkkel, férjjel, gyerekekkel. Múlttal, de már jövő nélkül. Agyhalott.

Nem tudom, mi lett vele végül, mert behívtak a vörös zónába, hogy a műszak második felét ott dolgozzam le. Beöltözve, hat órán keresztül, étlen-szomjan, mosdó nélkül.

A vörös zónába belépni olyan, mint besétálni egy állóháború közepébe. Fülsüketítő a kontraszt a rendezett, csendes zsilip és az ajtó túloldalán száguldó szervezett fejetlenség között. Odabent mindenhol betegek, sérültek küzdenek a levegőért, szorongatják az oxigénpalackjaikat, családtagjaikat hívják, miközben űrruhás orvosok, ápolók rohannak el mellettük, meg-megszólítva egy-egy beteget, meg-megigazítva egy-egy orrszondát, maszkot. És sosincs csönd. Valaki mindig köhög, valaki mindig küszködve, kapkodva, hörögve próbál levegőhöz jutni, az oxigén folyamatosan sziszeg, az ápolók egymásnak kiabálnak, hogy a védőfelszerelés kapucniján át is hallják egymást. És valaki mindig sír".

További részletek a cikkben.