Már az alapellátás szintjén össze kellene hangolni az egészségügyi és a szociális munkát.
Évtizedek óta jelen lévő probléma Magyarországon, hogy egy idős ember azért tölt el hosszú heteket vagy hónapokat egy kórházban, mert sem a családja, sem a települése önkormányzata nem tud gondoskodni róla. Az sem ritka, sőt az idősotthonban élők átlagos életkorának emelkedése miatt egyre gyakoribb, hogy tartós ápolásra szorulók élnek bentlakásos szociális otthonokban, pedig ezeket nem ezért hozták létre. Oda-vissza „rendszeridegen” esetekkel van tele mindkét ellátórendszer - írja a Népszava.hu.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) legutóbbi, 2019-ről szóló jelentésében a 69 150 magyar kórházi ágyból 3049 csakis ápolási célokat szolgált, vagyis nem sürgős ellátásra szorulók, de még csak nem is krónikus betegek feküdtek rajtuk, hanem nagyobbrészt – ahogy az állami szervezet honlapján fogalmaznak - „aktív orvosi ellátásra nem szoruló, és a családi gondozást átmenetileg nélkülözők”, vagyis szociális gondoskodásra várók. További 8835 krónikus ágyon is előfordultak ilyen páciensek.
Az egészségügy és a szociális szakma legkiválóbb szakemberei évtizedek óta próbálják megértetni a pártpolitikusokkal, hogy ez nincs rendben. Európában nincs máshol példa arra, hogy a két ellátórendszer egymástól teljesen elkülönülten működne. Hozzáteszik: nem elég az intézmények szintjén összehangolni a segítségre szorulók ellátását, valódi megoldást az hozna, ha az alapoknál kezdenék a munkát.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza