Bejelentkezés
 
 
2024. február 27. (kedd) 06:12InfoStart

Egyetlen lépéssel megoldható az iskolai igazolások problémája

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér és a Kréta összekapcsolásával véget érhetne az orvosi igazolások korszaka az iskolákban.

Régi probléma, hogy az iskolák minden esetben orvosi igazolást várnak el a hiányzó diákoktól – mondta az InfoRádióban a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Havasi Katalin szerint orvosi szempontból erre nem sok szükség van, hiszen a szülő felelős azért, hogy a gyermekéről megállapítsa, hogy jól vagy rosszul van, hogy orvoshoz vagy iskolába viszi.

Ha az EESZT-be fölkerül a jövőben az az információ, hogy a gyermek megjelent az orvosánál, és ő úgy találta, hogy például vírusfertőzése van, amiből öt napon belül meg fog gyógyulni, akkor ez automatikusan megjelenne a Kréta felületén is, így a gyermek iskolájában az osztályfőnök és iskolaigazgató meg tudja tekinteni ezt, és Havasi Katalin szerint ezzel le lehetne zárni az orvosi igazolások problémáját, mert ez teljes mértékben helyettesíthetné az igazolást.

Az EESZT és a Kréta összekapcsolásának további előnye lenne, hogy egy tartósabb betegség esetén látná a tanár, hogy az orvos visszarendelte a gyereket és meghosszabbította a gyógykezelését – tette hozzá. Ilyen formában követhető lenne a pedagógus számára, hogy a gyermek az "iskola mellé ment", vagy valóban betegség miatt hiányzott. 

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6593622 Cikket olvasták: 99 Layout & Coding: Dexef Kft.