Doktor bácsik és doktor nénik viszik vállukon az alapellátást, a magyar háziorvosok több mint fele már 60 felett jár
Eközben 40 évesnél fiatalabb gyógyítóból alig négyszáz dolgozik Magyaroszágon.
A hetven év feletti háziorvosok kezében van a sorsunk, ha ők is bemondják az unalmast, még reformálni való sem marad az alapellátásból – vonta le a szomorú következtetést Cserni István verőcei háziorvos, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan Tagozat tagja. Abból szűrte le, hogy mintegy 1400-an 70 év felett dolgoznak, és már most 1000 feletti a tartósan betöltetlen praxisok száma, amelyeket hosszú távú helyettesítéssel próbálják működtetni. Cserni minderről a Magyar Egészségügy Menedzsment Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferenciáján beszélt.
Szerinte a magyar alapellátás még nem omlott össze, de tartósan instabil állapotban van: az orvoskar elöregedett, a finanszírozás rossz viselkedést jutalmaz, a hátrányos térségekben pedig már ma is ellátási sivatagok alakultak ki.
A magyar háziorvosok több mint fele már betöltötte a 60. életévét, miközben 40 év alatti háziorvosból alig négyszáz dolgozik az országban. A rendszer különösen sérülékeny, mert mintegy 1400 hetven év feletti háziorvos még mindig aktívan rendel. Ha közülük sokan rövid idő alatt visszavonulnának, az több térségben az alapellátás összeomlásának veszélyét hordozná.
Mintegy 6500 praxisból nagyjából 1000 feletti tartósan betöltetlen,
ezeket hosszú távú helyettesítéssel próbálják működtetni. Vannak kistérségek, ahol a praxisok 25–30 százalékát így látják el – ezeket Cserni István „ellátási sivatagoknak” nevezte, ahol a formális ellátás mögött valójában nincsen stabil, elérhető háziorvos.
A betöltetlen praxisok jelentős része halmozottan hátrányos térségekben koncentrálódik, miközben az ország többi részén „bárhol lehet dolgozni” – ez a kombináció a legrosszabb irányba tereli az orvosáramlást.
Az alapellátás finanszírozása ma nem a nagyobb, komplexebb, minőségi szolgáltatást nyújtó praxisokat jutalmazza, hanem a költségminimalizáló, kis betegszámú körzeteket. A fejkvótás elem infláció alatt nőtt, ráadásul egy ponton „ellaposodik”, így a több beteg nem hoz arányosan több bevételt.
„Ha növelem a praxis méretét, több szakdolgozót, orvost, magasabb végzettségű ápolót veszek fel, ha innovatív szemléletű vagyok, a praxis bevételei érdemben nem fognak változni, a kiadásaim viszont jelentősen nőnek” – mondta Cserni István. Definíciója szerint ma az a „háziorvosi jackpot”, ha egy idős doktor egy idős asszisztenssel, kevés beteggel, minimális infrastruktúrával, jó szociális helyzetű területen dolgozik, és csak a kötelező vizsgálatokat végzi el.
Probléma az is – szerinte – hogy az orvosok napi munkájuk jelentős részében nem orvosi feladatot végeznek: adminisztratív, szervezési, recepciós jellegű terhek viszik el az idő 60–70 százalékát.
Eközben a rendszer gerincét OKJ-s szakápolók adják, körülbelül 6900 fővel, miközben a magasabb végzettségű szakdolgozók aránya 5 százalék alatt marad.
„A jelenlegi rendszernek nagyon nagy problémája, hogy senki sem a végzettségének megfelelően dolgozik: se az ápolónk, se a háziorvos, se a szakellátó, se a kórház” – hangsúlyozta Cserni. Amíg ez nem változik, addig sem hatékonyságban, sem minőségben nem változik semmi. A klasszikus háziorvosi életpálya – praxisvásárlás, egy településhez kötött 30–40 éves működés – nem illeszkedik a mai Z és Y generáció gondolkodásához. A rendszer ráadásul rugalmatlan: a részmunkaidős formák gyakorlatilag hiányoznak, a működési engedély megszerzése hónapokba telik, a gyermekvállalás idejére nincs életszerű helyettesítési modell.
„Amikor én kezdtem dolgozni, menő volt háziorvosnak lenni, harc ment a praxisokért és a betegekért. Jelenleg senkinek nem kellenek se a praxisok, se a betegek”
– idézte személyes példáját Cserni István, aki saját praxisát édesapjától örökölte.
A rendszer jelenleg inkább konzerválja a kis létszámú, minimális infrastruktúrával működő rendelőket, mintsem ösztönözné azok fejlesztését. Külön példaként említette, hogy a praxisba nem tartozó sürgős betegek ellátásáért jelenleg mindössze 600 forintos ambuláns díj jár, miközben a modern diagnosztikai eszközök működtetésére sincs önálló finanszírozási keret.
Az előadásában bemutatott reformkoncepció egyik fontos eleme a jelenlegi egyszemélyes praxisok fokozatos átalakítása nagyobb, teamalapú rendelőkké. Javaslata szerint egy 2500–3500 fős ellátási területet több háziorvos, diplomás ápolók, dietetikus, gyógytornász, pszichológus és más szakemberek közösen látnának el. Szerinte ez nemcsak a betegellátást tenné hatékonyabbá, hanem a rugalmasabb munkavégzést is. Mint mondta: különösen a fiatal generáció számára fontos, hogy ne kizárólag praxisvásárlással és vállalkozóként lehessen belépni az alapellátásba, hanem részmunkaidősként vagy alkalmazottként is. Ez különösen a gyermekvállalás időszakában jelentene alternatívát a fiatal orvosoknak. De – szerinte - szükség van arra, hogy a jelenlegi bértámogatás összege elérje a kórházi béreket. Továbbá kiemelt bérezést kapjanak a fiatalok, hogy legyen kedvük jönni a háziorvosi körzetekbe, különösen az „ellátási sivatagokként” működő területekre. Beszélt arról is, hogy a jelenlegi ápoló béreket nagyságrendileg minimálisan 25-30 százalékkal kellene emelni.
Az előadást követő fórumon elhangzott: több országban már nem az orvosok számának növelése a fő cél, hanem az, hogy a háziorvosok körül jól működő szakmai csapat dolgozzon. Példaként a portugál rendszert említették, ahol egy több tízezres lakosságot ellátó egységben háziorvosok mellett szakápolók, adminisztrátorok, dietetikusok, pszichológusok, gyógytornászok és szociális munkások is részt vesznek a betegellátásban. A résztvevők szerint hosszú távon Magyarországon is hasonló irány jelenthet megoldást.
Cserni István reformjavaslatában szerepelt az alapellátás szakmai irányításának önállósítás is. (Jelenleg az Országos Kórházi Főigazgatóság integrált részeként működik a szakmai irányítás.)
Ő járási szinten működő integrált egészségügyi és szociális központok kialakítását javasolta. Az elképzelés szerint az országban mintegy 164 ilyen centrum működhetne. Egy-egy centrumnak három vezetője lenne: az orvos szakmai területi: háziorvos, vagy házi gyerekorvos, az alapellátási koordinátor és a szociális vezető.
Ők hárman lennének, akik ezt a területet átgondolják, a szervezési, koordinációs feladatokat elvégeznék.
„A háziorvoslás hazai átszervezése egy 6–8, de inkább 10–15 éves folyamat. Drasztikus változást nem tudunk előidézni, de új irányokat, új szakmai és gazdasági ösztönzőket kell bevezetnünk, ha modern, országosan egységesen elérhető háziorvosi rendszert akarunk” – összegezte előadását Cserni István.