A diabéteszes gyermekek biztonságos ellátása és megfelelő oktatása körül sem old/oldhat meg mindent kizárólag a törvény betűje.
A Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért május 11-én adja át a Varázspálca – Eisberg. Elbűvölő frissesség díjakat azoknak a pedagógusoknak, gyermekintézményben dolgozóknak, valamint szakmai közösségeknek, akik példamutatóan fogadták be és látják el a rájuk bízott 1-es típusú diabéteszes gyermekeket - tudatta a szervezet közleményben.
Mint írták, számunkra, szülők számára igen nagy felelősség az intézmények kiválasztása, ahova gyermekünk éveken át járni fog. Nagyon sokféle szempontot mérlegelünk ilyenkor, többek között, hogy a választott bölcsőde, óvoda, iskola, sport- vagy művészeti egyesület biztosítja-e gyermekünk egészséges fejlődését, hogy pedagógiai programja harmóniában van-e a családunk áltat képviselt értékekkel.
Ám az 1-es típusú diabéteszes gyermeket nevelő családok számára van még egy – bátran mondhatjuk, az első – szempont: vajon az intézmény elfogadó, befogadó, támogató felnőtt- és gyermekközösséget alkot-e. Akarják-e, tudják-e biztosítani, hogy az érintett gyermek egészségügyi állapotának megfelelő gondozásban részesüljön, hogy a szülők bizalommal fordulhatnak-e az ott dolgozók felé, gyermeküket biztonságban tudhatják-e.
Amit előír a törvény betűje, és amit a pedagógus tehet érte
„Három éve, 2022-ben elérkezettnek láttuk az időt, hogy megtaláljuk és elismerjük azokat a jó gyakorlatokat és művelőiket, akik velünk együtt vallják, hogy a diabéteszes gyermekeket ugyanazok a jogok illetik meg, mint nem diabéteszes társaikat, és ezért nap nap után tesznek következetesen, kiemelkedő színvonalú munkát végezve. Idén harmadik alkalommal adunk át 100 Varázspálca díjat az Eisberg támogatásával” – fogalmaz Kocsisné Gál Csilla, alapítványi elnök.
Óriási előrelépés, hogy immár jogszabály írja elő, az egyenlő bánásmódhoz való jogot, azaz egészségügyi állapota miatt egyetlen gyermek és fiatal joga sem sérülhet a minőségi oktatáshoz. Ám ahogyan az élet sok-sok területén, így a diabéteszes gyermekek biztonságos ellátása és megfelelő oktatása körül sem old/oldhat meg mindent kizárólag a törvény betűje, nem alkalmas arra, hogy minden kérdést megnyugtatóan megválaszoljon.
A jogszabály előírásainak betartása, betartatása ugyan mindenkire vonatkozik, de a megvalósulásban, megvalósításban azt tapasztaljuk, nagy különbségek vannak. A diabéteszes gyermeket nevelő szülők ajánlásával és közreműködésével adjuk át a 100 Varázspálca díjat, hogy megmutassuk, lehet ez a megvalósítás mindenki számára elfogadható, építő, sőt akár vidám is, mindez partnerségben a gyermekintézmény és a család között, a gyermek jól léte érdekében.
A Varázspálca díj főtámogatója idén is az Eisberg. „A krónikus beteg gyermekek harmonikus fejlődése és az elfogadó társadalom megteremtése fontos számunkra, ezért segítjük örömmel a Szurikáta Alapítvány lelkiismeretes munkáját, szemléletformáló, közösségépítő törekvéseit a cukorbeteg gyerekekért” – nyilatkozta Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója.
„Csak időben ehet-ihat, Be kell nyomni a szurikat”
Ünnepeljük együtt a cukorbeteg gyermekeket segítő pedagógusokat a május 11-i díjátadó ünnepségen az Elméleti Orvostudományi Központban, ahol a jelölő családok maguk adják át a Varázspálcákat díjazottjaiknak. Segítőink az ünnepségen Rókusfalvy Lili műsorvezető és Dr. Tóth-Heyn Péter, gyermek diabetológus, a SE Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese lesznek.
A gyermekekre is gondolunk, így az átadó teljes ideje alatt színes programokkal várjuk őket.
Az idei ünnepségünk különlegessége, hogy Lackfi János költő 2017-ben az alapítványunknak írt versét ekkor mutatjuk be a nagy közönség előtt Zsurzs Kati színművésznő előadásában. Természetesen díjazottjainkat meg is ajándékozzuk egy-egy, Megyeri Annamária rajzaival illusztrált Cukiságok verseskönyvvel.
A Cukiságok című vers a kisgyermekek nyelvén mesél a gyermekkori cukorbetegségről, érzékenyít és információkat ad át a kisgyermekes szülőknek a tünetekről. Köszönjük Lackfi Jánosnak, hogy versével pro bono járult hozzá az ismeretterjesztéshez! - írták a közleményben.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza