Bejelentkezés
 
 
2024. február 1. (csütörtök) 06:10hazipatika.com

Díjat ért a háziorvosi várakozási időcsökkentő rendszer

Az informatikai rendszert, az Erodiumot már több mint háromszáz praxisban használják.

Köztudott, hogy a háziorvosok leterheltek, ráadásul a helyzet folyamatosan romlik, hiszen egyre több praxis áll üresen szakemberhiány miatt. Dr. Cserni István húsz éve látja el a verőcei betegeket, és hogy ez minél gördülékenyebben menjen, néhány informatikus segítségével kifejlesztett egy rendszert. Az Erodiumot azóta már több mint háromszáz praxisban használják, kitalálója pedig a közelmúltban Richter Érdemérmet vehetett át a fejlesztésért - írja a házipatika.com.

Egyre több rendelőben asszisztens helyett már az Erodium Orvosi Betegirányító Rendszer hívja be a betegeket. Mesélne a kezdetekről? 

Amivel minden háziorvosi praxis küzd, az az, hogy nincs mindenre anyagi háttér, például recepciósra, asszisztensre, nem is beszélve a tárgyi szükségletekről. Éppen ezért sok esetben maga az orvos látja el egyszerre több ember feladatait. Ezen akartunk valahogy enyhíteni. 2013-ban kezdtük el a fejlesztést. Olyan szolgáltatást terveztünk nyújtani, ami amellett, hogy megkönnyíti a háziorvosok munkáját, a betegek életét is egyszerűbbé teszi. Azóta sem tudok hasonlóan komplex fejlesztésről.

Mivel több ez, mint egy sorszámosztó? 

Innovatív szemléletű vagyok, próbálom a XXI. század lehetőségeit kihasználni arra, hogy a mindennapi munka kicsit egyszerűbb, észszerűbb, minőségibb legyen. Ha pedig van szakterület, ami fejlesztésre szorul, az a háziorvoslás, egy háziorvosi rendelőben ugyanis egy nap akár száz beteg is megfordulhat. Vannak köztük sürgős esetek, más előzetes időpontfoglalással érkezik, de járványos időszakban előre kell vennünk a várandósokat, gyerekorvosnál a csecsemőket, és még sorolhatnám. Közben van, hogy megtelik a folyosó, cseng a telefon receptért vagy időpontért, előttem pedig ott ül a beteg, aki segítséget vár. Ezt a nem túl ideális, olykor szinte kezelhetetlen helyzetet akartuk megoldani.

További részletek a cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 12905071 Cikket olvasták: 178 Layout & Coding: Dexef Kft.