Bejelentkezés
 
 
2024. április 15. (hétfő) 07:25merce.hu

Csak felszólításra hajlandók ellátni a várandós menekült nőket

Több körben, az illetékes hatóságok határozott, őket megerősítő nyilatkozatainak kikérése után sikerült elérnie, hogy megszűnjön a rendelőintézet ellenállása.

Számos kórházban és rendelőintézetben továbbra sem hajlandóak térítésmentesen ellátni a hazánkba menekült ukrajnai nőket, több mint két évvel az ukrajnai háború kitörése, és az első, menekültek ellátását biztosító kormányrendelkezések, valamint egy évvel azután, hogy az egészségügyi ellátóhelyeket Müller Cecília országos tisztifőorvos emlékeztette ellátási kötelezettségükre. A nőket elsősorban az anyaság útján segítő EMMA Egyesület munkatársai a legutóbbi időkben is rendre szembesülnek azzal, hogy a hazai egészségügyi ellátórendszer számos intézményében a legalapvetőbb információk hiánya, és a menekült nőkkel szembeni előítéletes, gyakran ellenséges hangnem az uralkodó - írta a mérce.hu.

Az egyesület februárban éppen a Józsefvárosi Szent Kozma Rendelőintézetben találkozott jogsértő, és a várandós nőkre kifejezetten veszélyes gyakorlattal. A menedékes státuszú, illetve ukrán-magyar kettős állampolgárságú menekült nőket rendelésre kísérő segítőjük arról számolt be a Mércének, hogy az Auróra utcai szakrendelő munkatársai nem voltak hajlandóak térítésmentesen ellátni terhesgondozásban egy magyarországi lakcímmel rendelkező, kettős állampolgárságú várandós kárpátaljai nőt.

Az egyesület munkatársa hiába hivatkozott a helyszínen arra, hogy több törvény, illetve törvényerejű rendelet is biztosítja kliensének jogát az ellátásra, a helyszínen ezt valamiért nem voltak hajlandók meghallani az ügyintézők, de az intézmény egyik vezető orvosa is ellenkezett, ráadásul válogatott sértéseket vágott a humanitárius segítőhöz.

A főorvos még az Emma Egyesület munkatársa által kikért, illetékes tisztiorvos által aláírt papírt látva is olyanokat mondott, hogy „Menjen a folyosóra, és ott lobogtassa a papírját!”

Az egyesület munkatársainak csak több körben, az illetékes hatóságok határozott, őket megerősítő nyilatkozatainak kikérése után sikerült elérnie, hogy legalább az általuk vitt esetekben megszűnjön a rendelőintézet ellenállása, de – ahogyan arra Kállay Eszter, a szervezet kommunikációs munkatársa is felhívta a Mérce figyelmét – továbbra is rengeteg eset lehetséges, amelyek kívül esnek az ő látókörükön, és semmi sem biztosítja, hogy ilyen hozzáállás mellett az érintett nők megkapják a nekik járó terhesgondozást.

Továbbiak a teljes cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6576519 Cikket olvasták: 12 Layout & Coding: Dexef Kft.