Coming out, segélykiáltások, stratégiák

Ha nem tombolna itt ez az átkozott járvány, ma és a hétvégén a magyar értelmiség tömegei a legkiválóbb élő magyar közgazdász, a 92 éves Kornai János professzor „coming out”-jának üzenetéről, körülményeiről vitatkoznának. Hiszen napjaink bajai, csalódásaink, politikai tévelygéseink mind arra vezethetők vissza, hogy a „kapitalizmus” nem olyan, mint amilyennek a magyar többség látni szeretné, nem olyan, mint amire az államszocialista rendszer utolsó dekádjának világútlevelével felületes tapasztalatokat szereztünk a szűkös devizakeret és a mellé csempészett kevéske márka vagy dollár birtokában.

Kornai János, a Harvard egykori professzora, az örökös Nobel-díj jelölt, aki a kommunizmusra/szocializmusra jellemző „Hiány” és egyéb jelenségek tudós elemzésével több szeget vert az elmúlt rendszer koporsójában, mint bárki más. Talán még visszatérek rá, mert két időskori könyve sokat segíthet a napjaink bajainak megértésében, feldolgozásában és a társadalmi méretű útkeresésben.

Péntek reggeli coming out – és ami hiányzott

Pénteken korán kezdem el írni ezt a jegyzetet, még ragyog a nap, optimizmust, életörömet sugall, pedig erre még kevés okunk és még kevesebb bizonyságunk van. A „gyerekek és az unoka” kijöttek segíteni, eltakarítani a tél és a járványos év romjait, mert csodák csodája, Szentendrén ma lomtalanítás van. Reggel óta egy másik téma zakatol a fejemben, de a feladat elnyomta, mert a sok munkát egy kis késői uzsonnával, korai ebéddel próbáltuk revanzsálni. Mivel a hajnalban főzött húsvéti sonka (próbafőzés) jól sikerült, a tojások is szépen alakultak, zöldséget még tegnap vettem, és mindezt megkoronázta „Szabi a pék” híres francia parasztkenyere és káprázatos süteményei.

De már ültem is a géphez, mert egy másik, reggeli „coming out” nem hagyott nyugodni. Akár a jegyzet címe is lehetne, de most ez nem elég ütős: FLUCTUAT NEC MERGITUR 3.0. A régi Párizs híres jelmondata az egyik kedvenc metaforám. Már kétszer is írtam róla a járvány első és második hullámában, júliusban itt és novemberben itt. 

Pénteken reggel a Kossuth Rádióban miniszterelnök úr kétszer is említette, hogy ő egy hajót kormányoz a viharos tengelyen, és van iránytűje. Másodszor említést tett az árbóckosárban álló megfigyelőiről is, akik nyilván messzire látnak, és előre jelzik a veszélyt.  Neki az a dolga, hogy ezt a hajót, az utasokkal biztonságosan révbe juttassa. És ezen elv mentén fejti ki a szakmai álláspontját a járvány kezeléséről, aminek a középpontjában a védőoltások állnak. Ezek között van, ami hangsúlyosabb, van, ami kevésbé.

A beszélgetést hallgatva megörültem, hogy végre meghallották a sok irányból érkező kérést, javaslatot és a pedagógusokat soron kívül, még az iskolák újranyitása előtt be fogják oltani! Hajrá! Korábban jobb lett volna, de végre…

Az iskola egy minden szempontból kényes területe az emberi, családi életnek. Mivel ez a járvány egyik fő terjedési helyszíne, ez jó döntés. A vakcinákért folytatott nemzetközi küzdelem kifejezetten elismerésre méltó. Lassan mind a hazai ellenzők, mind a fejlett és gazdag országok kezdik belátni, hogy itt nem a fanyalgás, nem a burkolt gyógyszergyári érdekharcok és nem a politikusok böllénkedése a helyes, hanem a német egészségügyi törvény egyik régi és fontos mondata: „gyógyítás minden alkalmas eszközzel”.

A világ legjobban átoltott országa, Izrael, fontos példa. De vegyük komolyan! Ők 60-65%-os átoltottság mellett kezdtek el „nyitni”, de azt is fokozatosan. És a folyamatot levezénylő miniszterelnököt és pártját mégsem honorálta szavazataival a lakosság a minap. Igaz, a II. világháborút Britannia és a Domíniumok mozgósításával megnyerő Churchill is megbukott az 1945-ös alsóházi parlamenti választásokon. Ilyen fura üzem a népszavazáson alapuló tömegdemokrácia.

Az egészségügyi dolgozók (orvosok és ápolók) áldozatos munkáját megköszönte miniszterelnök úr, de most nagyon vártam volna tőle egy vicces félmondatot. A múlt héten a rezidenseket (végzett diplomás orvosok, szakorvosjelöltek) sikerült az interjú „sodrásában” inasnak nevezni. Ez akkora felháborodást, keserű szájízt okozott közöttük és a gyakorló orvosok között, amit úgy tűnik az árbóckosárból nem észleltek a megfigyelők. Pedig ráadásul nem is volt pontos a fogalmazás, ami szokatlan a miniszterelnöktől. A régi céhes világban az inas az abszolút nullán kezdő szinte gyerek alkalmazottat jelentette, jogok és felelősség nélkül. A mester alatt a segéd dolgozott, aki a mestervizsgára készült és önállóan de felügyelettel tevékenykedett. Ám 1948-50 óta ezeket a fogalmakat törölték a hivatalos nomenklatúrákból, és csak a népmesék és a népies beszólások világában maradtak fenn. Mint ahogy a „cselédkönyves” orvos fogalma is, amelyik azt az orvostanhallgatót jelölte, aki az utolsó, hatodévben a kijelölt klinikai tárgyakat a gyakorlatban tanulja, és a cselédkönyvnek is nevezett leckekönyvben igazolja a teljesítést a klinika vagy kórházi osztály vezetője. (Az én időmben ez a gyakorlat belgyógyászatból, sebészetből, szülészet nőgyógyászatból, gyermekgyógyászatból és ideg-elmeorvoslásból állt.)

Egy finom, humoros, tisztázó üzenet elmaradásáért nagy fekete rossz pontot adok a kommunikációs stábnak, mert nem nézték meg, hogy hány száz vagy tán ezer fiatal és idősebb orvos írta rá a profiljára a Facebookon, hogy INAS. És ma 20-30%-ban ők cipelik a COVID-ellátás nehezét.

Cry for help – segélykiáltások

Bélteczki János, az ózdi Almássy Balogh Pál kórház főigazgatója a helyi TV-ben elmondta, hogy óriási rajtuk a nyomás, rengeteg a beteg, és ha valaki ezt el akarja képzelni, akkor nézze meg a tavalyi bergamói képeket. Sajnos, a kormány nevében az OKFŐ egy nyilatkozatban ezt „mandinerből” cáfolta. Olyan hamar, hogy annak esélye se volt, hogy egy Skoda Superb állami kocsival egy felelős vezető ellátogasson Ózdra, hogy megkérdezze, mi a baj, miben segíthetek.

Mert Bélteczki Jánost évtizedek óta ismeri az orvosi szakma. Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos. Hosszú szakmai gyakorlat van mögötte, nem volt mindig igazgató. Elmondja, hogy az összesen 340 ágyas (tehát kicsi) ózdi kórház 250 aktív ágyán éppen 150 COVID fertőzöttet ápolnak, és a 7 ágyas intenzív osztályt 17 ágyra bővítve gyakorlatilag minden ágyon gépi lélegeztetéssel küzdenek a betegek életéért. És ehhez már kevés a személyzet, többen sajnos elmentek a jogállási törvény miatt.

Ha a budapesti vezetőknek nem volt idejük lemenni Ózdra, megkérdezhették volna Fónagy Jánost, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkárát, aki jogászként, a sajnos leállított, tönkrement vasgyár egyik vezetője volt évtizedekig. Ismeri jól azt a végvárat, hiszen a kórház felújításában, mind az elmaradott térség fejlesztésében, a szívszorító szegénység felszámolásában különféle szervezetekben sokat tett a térségért…

Amit Bélteczki nyilatkozott, az segélykiáltás. Azt nem cáfolni kell, hanem megérteni és segíteni. Mert valószínűleg sok segélykiáltás nem jut át a kórházak falain. De ha valaki hivatalból velük foglalkozik, akkor erre figyelni kell. Mert lehet, hogy nem a respirátor vagy a gyógyszer hiányzik, hanem az orvosok, a vezetők, az ápolók jutottak el ez erejük, a lelki tartalékaik végére, vagy legalábbis egy kiégésveszélyes zónába.

Ide illik a MOK számos segélykiáltása, és közöttük az egyik utolsó: kérik a politikusokat, hagyják az orvosokat, a kórházakat dolgozni. Ez azért nem csak a kormánynak szól, az ellenzéki politikusok is gyakran azt hiszik, segítenek, ha valamilyen problémát ők tárnak a nyilvánosság elé. És az egészségügy viselje annak a gyalázkodásnak, gyanúsítgatásoknak, vizsgálatoknak és a lakosság szorongásos megnyilvánulásainak a súlyát, ami ez után következik.

Más a vírus, más stratégia kell!

Müller Cecília országos tisztifőorvos asszony olyan szépen mondja fel a leckét, mintha olvasná:

1)    A brit vírus fertőzőképessége sokszorosa a vuhani vírusénak (ő konzekvensen angolt mond, de hát az Egyesült Királyság (Nagy Britannia) az Angliából, Skóciából és Észak-Írországból tevődik össze. Persze ez majdnem mindegy, az ott azonosított mutáns a lényeg, ami sajnos elért minket.

2)    Már nemcsak idős krónikus stb. betegeket érint, hanem fiatalabb felnőttek akár 30-40 évesen is kórházba, lélegeztetőgépre kerülhetnek és áldozatok is vannak.

3)    Külön problémaként jelentkezik, hogy a gyermekek, akikre eddig csak mint a fertőzés vidám hordozóira tekintettek, azért meg is tudnak betegedni, de ami nagyobb gond, poszt-COVID tünetek, panaszok jelentkeznek.

4)    Lehet, hogy a sok eset miatt, de lehet hogy azért, mert a fertőzés is súlyosabb, sokkal több ember kerül kórházba, lélegeztetőgépre és sokkal több az áldozat.

Hogy mi a teendő? Sajnos ebben már halkabb a szava, főleg ami a radikális járvány-megelőzést illeti.

1)    A lehetséges tartós megoldás, a lakosság minél teljesebb körű immunizálása. Ez rendben van. Már nem vitatkozunk a vakcinákon, csak annyiban, hogy kevés jön és viszonylag lassan. Az oltások gyorsításának ez sajnos kemény korlátja.

2)    Láthatóan belső vita van, a járványt megelőző, visszaszorító intézkedések körül. A MOK és az orvosszervezetek és szakértők a korlátozó intézkedések szigorítását, a gazdasági kamara az enyhítést, a mielőbbi nyitásokat szorgalmazza. A kormány tegnap arról döntött, hogy nem enyhít, de egyelőre nem is szigorít. Persze nem kétséges, néhány napos fertőzésszám emelkedés, kórházi betegszám emelkedés után ezt biztosan felülvizsgálni kényszerülnek. És egyelőre a trendek se jók, talán a szennyvízben kevesebb az RNS, de amíg nincs tartós csökkenés az esetszámokban addig nincs minek örülni.

3)    Mikor lehet nyitni? Miniszterelnök úr a 2,5 millió beoltott állampolgárt és április utolsó heteit vetíti elénk. Ha nem is mondja, gondolom abban reménykedik, hogy a hiányzó 3-3,5 millió fő kikerül a vírusfertőzésen átesettek természetes immunitásából. Nagyon óvnám egy rossz döntéstől. Egyfelől most üt vissza az az érthetetlen kormányzati magatartás, hogy keveset teszteltünk. Így nemcsak a természetes átfertőződésről tudunk keveset, de a gyógyultak immunitásának erősségéről, tartósságáról. Számos külföldi jelből azt látjuk hogy a természetes immunitás ez ellen a vírus ellen statisztikailag nem elég széles körű és nem elég erős. Ezért kezdték el (nálunk is!) a fertőzésen átesettek oltását.

Lesz miről gondolkodni a következő hetekben… 

Mit kívánjak az országnak és a Kedves Olvasóknak?

1)    KERÜLJÉK EL A FERTŐZÉST, MINDENÁRON! A BEOLTOTTAK IS VÉDEKEZZENEK!

2)    BÖLCSESSÉGET A „KAPITÁNYNAK”, HOGY EBBEN A SOK ISMERETLENES EGYENLETBEN ELIGAZODVA JÓ DÖNTÉSEKET HOZZON. AZ ELSŐ HULLÁMOT MEGNYERTÜK. A MÁSODIKAT NEM. EZ A HARMADIK MÉRKŐZÉS A DÖNTŐ. NAGY A TÉT. A MAGYAR LAKOSSÁG ÉLETE, EGÉSZSÉGE. 

3)    VÉDJÜK, ÓVJUK SEGÍTSÜK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓ ORVOSOKAT, ÁPOLÓKAT ÉS AZ Ő SEGÍTŐIKET. ÉS KÖSZÖNJÜK, HOGY KITARTANAK!