November 9-én, szerdán államtitkár úr konzultált a MOK elnökségével. Először ismertette a tervezet jogi státuszát: a tervezetet a Kormány Kabinet társadalmi vitára alkalmasnak találta, és ennek kapcsán küldte meg az államtitkár a társkamaráknak, a reprezentatív szakszervezetnek és a kórházszövetségnek véleményezésre.
A megbeszélésen rögzítettük, hogy fontos, hogy hosszú halogatás után a kormány hozzákezd az egészségügyi átalakításához. Államtitkár úr arra a felvetésünkre, hogy az előterjesztés nem elég komplex, számos fontos kérdésről – mint például a finanszírozás, vagy a köz- és magán együttélése – nem beszél, elmondta, hogy az előterjesztés nem egy komplex program, hanem a jogszabály-tervezet indoklása és értelmezése. Az alapvető cél a változások elindításához szükséges törvényi háttér megteremtése. Ezért a valóban lényeges rész az, amit a normaszöveg-javaslatok tartalmaznak. Az előterjesztés ezeket értelmezi, egyéb problémákkal – pl. köz- és magán viszonya, általában az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos kérdések, vagy a finanszírozás – nem foglalkozik, mert ezek vagy 2023. I. negyedévében kerülnek Parlament elé, vagy – mint pl. a finanszírozási kérdések – nem igényelnek törvényi szabályozást, hiszen a jelenlegi törvényi keretek között is módosítható a HBCs, vagy bármilyen finanszírozási szabály.
A részletes megjegyzéseinkre válaszolva az alapellátás kapcsán államtitkár úr elmondta, hogy az üres praxisok formális felszámolása az elsődleges cél, tehát praxisjogot nem fognak senkitől elvenni, ezért annak a kárpótlása sem merül fel. Az az alapvető cél, hogy a tartósan betöltetlen praxisok ne helyettesítéssel legyenek megoldva, hanem a praxis határok egyenletesebb méretű elosztásával valóban betöltött körzetekké alakuljanak át. Elmondtuk azt a kockázatot, hogy ma azért is maradtak fenn a kisméretű betöltetlen praxisok, mert a ténylegesen ellátó orvos a helyettesítéssel jobban jár, mivel a saját praxispénze és a helyettesítési pénz általában magasabb, mint az összevont praxis degresszióval sújtott összbevétele. Államtitkár úr azt válaszolta, hogy ez természetesen a degressziós szabályok változtatását is hozni fogja. Államtitkár úr nyitott volt arra a felvetésre, hogy nem lehet egységes mérethatárt meghatározni az alapellátásban, mert más kell a felnőtt, a gyermek, a vegyes és fogászati praxisokban.
Érdemi vita alakult ki az ügyelet kapcsán. A megbeszélésbe bekapcsolódott Soós Zoltán, a Háziorvosi Csoport vezetője is. Államtitkár úr elmondta, hogy a koncepció az, hogy kevesebb számú ügyeleti pont lesz az országban, és ezek 16.00-22.00 óráig adnak ügyeletet, és amennyiben ez idő alatt ki kell vonulni, abban az esetben az OMSZ koordinálja a kivonulást és biztosítja az orvos szállítását.
Azt is tisztáztuk, hogy attól, hogy az ügyelet 16.00 órától működik, azok a praxisok, ahol 16.00 óra utánig, vagy akár 20.00 óráig tart a rendelés, ettől még rendelhetnek az eddig megszokott rendelési időben. Államtitkár úr szerint az ügyeleti ellátást az OMSZ koordinálja. Az ügyeleti ellátásra vállalkozói vagy megbízási szerződést az OMSZ-al fognak kötni az orvosok, az óradíj 8.500 forint plusz szociális hozzájárulás nagyságrendben várható. Államtitkár úr szerint a háziorvosok szerződésében benne lesz, hogy havi 2 ügyeletre kötelezhetők. Sikerült tisztázni, hogy a tervezetben elírás az, hogy reggel 8.00-ig vezényelhet vagy irányíthat beteghez háziorvost az OMSZ, ez kizárólag az ügyeleti időpontra érvényes, 22.00-től 8.00-ig az OMSZ a saját állományával vagy szerződött orvosaival látja el az ügyeletet. Amennyiben a háziorvos anyagi és szakmai érdeke úgy kívánja, ebben részt vehet, de erre nem kötelezhető.
Elmondtuk, hogy az OMSZ feladatellátásával kapcsolatban vannak kétségek, és főleg a háziorvosi kar életkori sajátosságai miatt az ügyeletet bizonyosan nem mindenki fogja/akarja vállalni, ez akár további praxismegszűnésekkel is járhat. Azt is említettük, hogy a Hajdú-Bihar megyei modellkísérletet csak részben tartjuk relevánsnak.
Abban egyetértés volt, hogy a körzethatárok kijelölésének jogát az OKFŐ-höz kell telepíteni. Szintén egyetértés volt abban, hogy össze kell rendezni a körzethatárokat és az ügyeleti területek határait.
Az alapellátás kapcsán felvetett aggályainkat államtitkár úr nem osztotta, azaz kitartott az eredeti koncepció mellett.
A járóbeteg szakellátás tekintetében sikerült tisztázni azt, hogy a rendelőintézetek átvétele egy folyamat, nem pedig egy egylépcsős-határnapos kötelezettség, és a fenntartásra vonatkozik, sem a tulajdont, sem a működtetést nem érinti. Azaz önkormányzati tulajdonban maradnak a rendelőintézetek, a működtetésről pedig az a megyei vezető intézmény fog gondoskodni, amelyhez integrálják azokat. Arra a kérdésre, hogy minden rendelőintézet a megyei kórházhoz fog-e tartozni, azt a választ kaptuk, “amelyet az állam átvett, az mind”.
A kórházi rendszerre vonatkozóan elmondtuk, hogy az integráláson a szakmai előnyeit, a kapacitásgazdálkodás lehetőségét, az ésszerű szerkezet konszenzusos kialakítását értjük, de ez túl nagy szabadságot ad a mamut munkáltatónak és megteremti a bújtatott vezérlés lehetőségét, azaz miután egy munkahelyről van szó, külön díj kompenzáció nélkül lehet a dolgozókat különböző telephelyek között mozgatni. Államtitkár úr szerint ez nem fog nagyobb változásokat hozni a kollégák életében az eddiginél.
Arra a kérdésre, ha a városi kórház nem önálló intézmény, akkor hogyan kaphat irányítási funkciókat, államtitkár úr elmondta, hogy el kell választani az irányítási- és szakfeladatellátási funkciókat. Gazdasági, irányítási, humánerőforrás gazdálkodási kérdésekben a megyei kórház egy intézmény a városi kórházakkal és szakrendelőkkel, de ez nem zárja ki azt, hogy a városi kórházak delegált hatáskörként önálló irányítási, szervezési felelősséget kapjanak egyéb kérdésekben, pl. a prevenció szervezésében. Itt derült ki, hogy e tekintetben az EFI-k is a városi kórház prevenció-szervezési részéhez fognak tartozni.
Ezután jutottunk el a legérdemibb kérdéshez, a teljesítménymérés, és az ehhez kapcsolt béreltérítés kérdéséhez. Álláspontunk ismert, és közöltük, hogy változatlan. Államtitkár úr elmondta, hogy nem kell ettől annyira félni, hiszen a közigazgatásban is létezik a teljesítménymérés, ugyanakkor a gyakorlatban ez a dolgozóknak csak a kb. 5 százalékát érinti, tehát itt a szélsőségesen alul- vagy felülteljesítő kollégákat érinti csak. Álmos Péter alelnök kérdésére válaszul elmondta, hogy a teljesítmény mérését modellezték, és azt találták, hogy kis számú kolléga az, akinek a teljesítménye érdemben visszaesett. Ez elsődlegesen a műtétes szakmák idősebb, vagy vezető beosztású kollégák között jellemző, akiknek az életében vélhetően a hálapénz korábban komoly szerepet játszott. Államtitkár úr szerint ezt a szűk réteget kell ösztönözni arra, hogy aktívabban vegyen részt a munkában. Ismételten elmondtuk, hogy lassan november közepén vagyunk, és a 2023. január 1-től bevezetni kívánt teljesítménymérésről semmilyen információnk nincs, tehát elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a hátralévő másfél hónap alatt konszenzusos mérési technikát lehet kidolgozni, valamint fél év alatt ez alapján már valós, és béreltérítéshez kötött értékelést lehet készíteni.
Elmondtuk, hogy a MOK változatlanul négyelemű jövedelemszerkezetet tart elfogadhatónak:
- egységes, csupán a szolgálati időtől függő alapbér
- szakterületi és beosztási pótlékok
- minősítés alapú többletdíjazás
- eseti, változó díjak (ügyeleti díjazás, helyettesítési, kirendelési pótlék, jutalom stb.)
Államtitkár úr elmondta, hogy érti az érveinket, de e tekintetben hajthatatlan maradt,
- az ellátás hatékonyság érdekében a mérést el kell végezni és az ösztönzést be kell vezetni,
- a jelen gazdasági körülmények között többletpénz erre nincs.
Fenntartásainkra válaszként megígérte az OKFŐ hivatala által kidolgozott minősítési szempontok mielőbbi megosztását a MOK-kal, az objektív szempontok transzparenssé tételét és a felülvizsgálati lehetőség megteremtését. Mi jeleztük, sem a rendelkezéssel, sem annak ütemezésével nem értünk egyet, de a transzparens, objektív szempontok megismerhetőségét a témáról folytatott további párbeszéd előfeltételének tartjuk. Államtitkár úr erre ígéretet tett.
A megbeszélés utolsó részében a közreműködőkről beszéltünk. Itt államtitkár úr egyértelműsítette, hogy a közreműködők kivezetéséről nincs szó – bár új szerződések kötését korlátozni fogják –, a személyes közreműködés az, amit szeretnének kivezetni. Itt is kifejtettük, hogy ott, ahol kvázi bújtatott foglalkozásként működik a személyes közreműködés, elképzelhetőnek tartjuk a szerződés felmondását és az Eszjtv. alá tartozó munkavégzést, de számos olyan helyzet van, ahol rugalmas, vagy részfeladatos munkavégzést személyes közreműködő tudja hatékonyan ellátni. Államtitkár úr erre azt mondta, hogy egy nagy kórházban – mint a megyei kórház – a több telephely felé végzett munkavégzés ezt lehetővé teszi, illetve azt is felvetette, hogy ilyen feladatokra az OKFŐ-nél foglalkoztatott központi alkalmazás is megvalósítható. Álláspontja határozott volt abban, hogy a személyes közreműködés lehetőségét 2024-től ki akarják vezetni.
Összegzésként: a másfél órás megbeszélésen államtitkár úr érdemben árnyalta, értelmezte az előterjesztést, illetve korrigálta annak pontatlanságait. Mindkét fél kifejtette álláspontját, és bár általánosságban a MOK elnöksége elfogadja a szerkezeti változások szükségességet, érdemi kérdésekben (indikátor alapú negatív béreltérítés, a személyes közreműködés generális felszámolása) az álláspontok nem közeledtek, azaz államtitkár úr is kitartott az előterjesztésben leírtak mellett és a MOK elnöksége is egyértelműsítette, hogy a teljesítmény-mérés bevezetésének módját és ütemezését elsietettnek és nem kellően kimunkáltnak tartjuk, és az alapbér ehhez kapcsolt csökkentését visszaélésekre módot adónak, a feudális viszonyrendszert megerősítőnek, egészében és kontraproduktívnak tartjuk. Bár magát az intézményi, és abban az egyéni teljesítmény mérésének előkészítését, kidolgozását, majd megfelelő gyakorlati próba után a bevezetését támogatjuk, de az alapbér negatív eltérítésének kérdésében nem vagyunk hajlandóak kompromisszumra.
Magyar Orvosi Kamara Országos Elnöksége