Jobb ujján viselt jegygyűrűje akadt bele egy csavarba, maradandó sérülést okozva a színész-igazgatónak.
Az Indul a bakterház előadás péntek este félbeszakadt, mert Besenczi Árpádnak, aki a baktert játssza a darabban, jobb gyűrűsujja megsérült. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatóját még az éjszaka megműtötték a helyi Szent Rafael Kórházban, de nem sikerült visszavarrni a leszakadt, eléggé megroncsolódott ujjdarabját - írta a zaol.hu.
– A jobb kezem gyűrűs ujjának fele leszakadt ugrás közben. Éjszaka Szalai doktor által vezetett team megoperálta, de nem tudták megmenteni, mert ugyan az ujjam leesett darabja megvolt, de azt a gyűrű nagyon csúnyán szétroncsolta. Tulajdonképpen befejezték a csonkolást, hogy orvosi szaknyelven mondjam – válaszolt a színész a lap érdeklődésére. – Az Indul a Bakterház „futkározós” részében, ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, a gyűrűs ujjam beakadt egy csavarba. Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam.
Kiemelném, hogy nem egy kiálló csavar okozta a sérülésem. A csavar a helyén volt, de a gyűrű valahogy beleakadt. A díszlet felállítására, ellenőrzésére a kollégák mindig nagyon odafigyelnek. Én is mindent átvizsgálok és kipróbálom, hogy amerre futok, minden rendben van-e, vagy a létra, amelyre felmászok, jól van-e rögzítve. Sajnos minden figyelem ellenére történhetnek balesetek - tette hozzá.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza