Nemzetközi programot indított a Sanofi Magyarország a daganatos betegségben érintett munkavállalói számára.
A Cancer&Work: Acting Together (Gyógyulás és munka: közösen a munkában, közösen a rák ellen) elnevezésű, precedensértékű programban a biotechnológiai vállalat szociális, mentális és anyagi támogatást nyújt az érintett dolgozóinak, például akár tizenkét hónapon át biztosított munkabérkiegészítést, egészségpénztáron keresztül. A kezdeményezés célja az is, hogy a betegséggel küzdő munkavállalók bátrabban kérjenek segítséget – írta az economx.hu.
Rajkovics Rita, a Sanofi HR igazgatója a lapnak elmondta: az anyagi támogatáson túl a dolgozók a lehető legnagyobb rugalmasságot élvezhetik a munkarendjükben és mentális támogatást is kapnak – ehhez speciálisan képzett önkéntesek állnak rendelkezésre, akik a daganattal küzdő munkatársakat a diagnózis felállításától a kezeléseken át a munkába való visszatérésig kísérik. A Munkavállalói Segítségnyújtási Program keretében az érintettek a hét minden napján, a nap 24 órájában külső szakértők pszichológiai támogatását is igénybe vehetik.
A kollégák így teljes mértékben a gyógyulásukra tudnak koncentrálni, nem kell aggódniuk a munkahelyükért, tudják, hogy nincsenek egyedül. A program ugyan csak most indult, máris egyre többen jelentkeznek önkéntesnek Magyarországon is, ami mutatja a támogató elkötelezettségüket – fogalmazott a HR igazgató. Továbbiak a teljes cikkben.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza