Balogh Zoltán: Nem a szakdolgozóknak kellene eloltaniuk ezt a tüzet

Tagdíjbojkott szerveződik, új, alternatív szakdolgozói csoportok jönnek létre a közösségi médiában, ahol hangosan és markánsan kritizálják a MESZK-et. Bizalmi válságban van a kamara?

A május 15-i országos küldöttközgyűlésen a küldöttek teljes támogatásukról biztosították az országos elnökséget, elfogadták a szakmai és pénzügyi beszámolókat. Az ezt megelőző területi egyeztetéseken sem tapasztaltunk olyan közhangulatot, amely a bizalom megrendülésére utalt volna. Ami most zajlik, az két jól körülhatárolható probléma következménye, amelynek elsősorban adminisztratív és anyagi okai vannak.

Anyagi okok?

Közel nyolc év után, 2024 márciusától az állam – pontosabban a munkáltatók, így az OKFŐ és az OMSZ – már nem vállalják át a köztestületi tagdíj megfizetését. Ez hirtelen 44 ezer kollégát érintett, akiknek most először saját maguknak kellett volna fizetniük, azonban ezt sokan nem tették meg. Tekintettel arra, hogy az Állami Számvevőszék folyamatosan felügyeli a gazdálkodásunkat, és megköveteli tőlünk a törvények betartását, kénytelenek vagyunk beszedni az elmaradt tagdíjakat. Emiatt előbb fizetési felhívást, majd felszólítást küldtünk, ha ezekkel nem érünk el eredményt, egy ügyvédi felszólítás következik, a folyamat végén pedig végrehajtás indulhat a hátralékok beszedésére. Mindez számunkra sem kellemes, de úgy gondolom, hogy az elégedetlenség elsődleges oka ez.

A tagdíjvitában rendszeresen felmerül, hogy mire fordítja a MESZK a csaknem kétmilliárd forintos éves költségvetését. Visszatérő kritika, hogy a tagok kevés kézzelfogható szolgáltatást kapnak a befizetéseikért, miközben a gazdálkodás sem eléggé átlátható. Van tételes, nyilvános elszámolás?

A MESZK gazdálkodása nyilvános, a törvény által kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat rendszeresen közzéteszi, ezek a honlapunkon bárki számára elérhetők.

A befolyt tagdíjak 70 százaléka automatikusan átutalásra kerül a területi szervezetekhez, a fennmaradó 30 százalékból működtetjük a kamara országos szervezetét, valamint olyan szolgáltatásokat finanszírozunk, mint a tagok számára ingyenes elektronikus továbbképzések, a csoportos élet-, egészség- és balesetbiztosítás, vagy a szakmai és közösségi programok. A 2008-ban indított elektronikus továbbképzési rendszerünkben csak az idei év első felében közel 16 ezer kolléga szerzett ingyenesen kreditpontokat úgy, hogy ez sem a munkáltatónak, sem a dolgozónak nem jelentett pluszköltséget vagy munkaidő-kiesést. Az országos rendezvényeinket immár 19 éve saját tisztségviselőink szervezik, éppen azért, hogy a költségeket alacsonyan tudjuk tartani, és a kollégák ingyenesen, vagy kedvezőbb részvételi díjjal juthassanak továbbképzésekhez, konferenciákon való részvételhez. A szintén sokat bírált csoportos biztosításra pedig évente 110-120 millió forintot fordítunk. Ez utóbbi a kamarai küldöttközgyűlés döntése alapján működik, és minden évben felülvizsgáljuk.

A területi szervezet – a helyi szervezetekkel együttműködve – maga dönt arról, mire fordítja az átutalt összeget, erről minden évben beszámolnak honlapunkon az adott területi szervezet oldalán.

Csupán egy hangos kisebbségről beszélünk, vagy a tagság többségi véleményét képviselik az elégedetlenkedők?

Az egészségügy állapota miatti elkeseredettség és fásultság tömeges, ezt mi is folyamatosan jelezzük és képviseljük. A kamara elleni fellépésben azonban azok a leghangosabbak, akik most kapták meg a fizetési felszólításokat. A kamarai tagság és a tagdíjfizetés kötelező, ezt a szabályt nem a jelenlegi kamarai vezetés alkotta, hanem a parlament fogadta el 2011-ben. A kollégák sokszor azért a kamarán kérik számon a helyzetet, mert nincsenek olyan erős ágazati szakszervezetek, amelyek képesek lennének végigvinni a bérharcot és hatékony jogi érdekérvényesítést biztosítani. Ezeket a klasszikus érdekvédelmi feladatokat is a kamarától várják, miközben mi köztestület vagyunk. Ennek ellenére az elmúlt két évtizedben politikai és kormányzati ciklusokon átívelően nagygyűléseken szembesítettük az ágazat vezetőit a problémáinkkal, ha kellett demonstrációt szerveztünk – az elmúlt 16 évben öt alkalommal –, több ezres tömeggel vonultunk fel, petíciókat írtunk és adtunk át, és számtalan egyeztetésen képviseltük a szakdolgozók érdekeit – nem egyszer túllépve a kamara hagyományos vagy akár törvényi szerepkörén is.

A kamara nemrég elkészült Helyzetkép és megoldási javaslatok című szakmai anyaga szerint is kritikus a szakdolgozók helyzete, miközben Ön azt mondja, évtizedek óta beleálltak a konfliktusokba. Nem voltak kellően hatékonyak az eszközeik?

Az egészségügyi tárca az elmúlt két évtizedben fokozatosan elveszítette a súlyát a kormányzatokon belül, így az ápolás ügye sem volt terítéken a döntéshozók asztalán. Emiatt hosszú éveken át nem kezelték súlyának megfelelően az egészségügy humánerőforrás-válságát, nem születtek olyan hosszú távú intézkedések, amelyek érdemben növelték volna a szakdolgozói létszámot. A politika inkább eseti tűzoltásokkal próbálta megoldani a problémát: kiemelt egy-egy területet – például a sürgősségi ellátást vagy a traumatológiát –, ami viszont csak újabb munkaerő-átcsoportosítást, elvándorlást generált más szakterületekről. Nem a kamara felelőssége, hogy megszűnt a szakdolgozói irányítás intézményi háttere, és nem volt olyan minisztériumi szervezeti egység, amely a kutatásainkon és a tagság közvetlen megkérdezésén alapuló szakmai javaslatainkat becsatornázhatta volna a döntéshozókhoz.

A tagság egy része mégis úgy érzi, hogy a szakmai anyaguk egy utólag megírt diagnózis. Miért pont most készült el ez a dokumentum? A helyzet változott vagy a kamara?

A lehetőség. Már zajlik a kamarai törvény módosításának előkészítése, amelynek egyik célja a 2023-ban elvont kamarai jogkörök részleges visszaállítása. Ez a jogalkotási folyamat teremtett alkalmat arra, hogy a három egészségügyi kamara közösen tegyen szakmai javaslatokat. Mi pedig kihasználtuk a pillanatot, hogy ne csak a kötelező minimumról beszéljünk, hanem a döntéshozók elé tárjuk a teljes valóságot. A Magyar Orvosi Kamarával még tavaly ősszel kezdődött el olyan párbeszéd, ahol az alapellátás helyzetének feltárása, valamint a fejlesztés lehetséges irányainak megfogalmazása állt. Ezen munka során döntöttünk úgy, hogy a MESZK nemcsak az alapellátás, hanem a járó- és a fekvőbeteg szakellátás helyzetét is hasonló módon foglaljuk össze. Tekintettel arra, hogy a MOK-kal és más szakszervezetekkel közösen jegyzett anyag csak március utolsó hetében vált véglegessé, így a MESZK úgy döntött, hogy a választásokat követően hivatalba lépő vezetőknek juttatjuk el az elkészült szakmai összefoglalót.

Svéd Tamás, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára nemrégiben azt írta a közösségi oldalán, hogy a minisztérium a MESZK választott vezetésével tárgyal, de ha a szakdolgozók elégedetlenek a kamarájuk működésével, szerveződjenek meg és újítsák meg belülről, ahogyan az orvosok tették 2019-ben. Ön ezt a jelenlegi MESZK vezetésének szóló kritikának tekinti?

Inkább politikai állásfoglalásnak. A MOK példája ugyanakkor szerintem csak részben állja meg a helyét. A MOK vezetése valóban megújult, de a döntéshozatali rendszer nem változott. Elérték ugyan a hálapénz kivezetését és az orvosi bértábla megújítását, azonban számos szakmai javaslatuk később nem valósult meg. A kamarák mozgástere önmagában korlátozott, ha a kormányzat nem partner az érdemi egyeztetésben. A MESZK alulról építkezik. A szervezetünk közel száz helyi szervezetből és 21 szakmai tagozatból áll, a vezetőket demokratikus választásokon választják meg a tagok. Ha a tagság változást akar, annak megvannak az intézményes keretei.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az orvosi és a szakdolgozói kamara érdekérvényesítési lehetőségei nem voltak azonosak. Az orvosok több kérdésben kedvezőbb tárgyalási pozícióból indultak, ezért a két kamara mozgásterét és eredményeit sem lehet egy az egyben összehasonlítani.

Az orvoslobbi erősebb?

Hiába vagyunk sokkal többen, az érdekérvényesítő képességünk nem hasonlítható az orvosokéhoz. Ezt jól mutatja, hogy miközben a miniszter tanácsadó testületeként működő szakmai kollégiumokban az orvosok közel negyvenöt tagozattal képviseltetik magukat, a szakdolgozói területen mindössze négy működik. Mindemellett a közel száz orvostudományi szakmai egyesület is befolyásoló erővel bír. Az orvosok mögött ráadásul ott volt a letétbe helyezett felmondások ereje is.

A szolgálati jogviszony bevezetésekor arról folytak a tárgyalások, hogy a diplomás szakdolgozók bértábláját az orvosi illetményrendszerhez igazítják, azonban ezek a javaslatok a jogszabálytervezet véglegesítése előtt kikerültek a csomagból. Korábban pedig a rezidensek tiltakozása nyomán vonták vissza a szakdolgozói pótlékalap megduplázását. Ezek is azt mutatják, hogy a két szakmai csoport érdekérvényesítő ereje nem azonos.

Az orvosok 2019-ben egészen más egzisztenciális helyzetből indulhattak el a megújulás felé. Ezzel szemben a szakdolgozók jelentős része fizetéstől fizetésig él, másod- vagy harmadállást vállal. Napi 12 órás munka és a mindennapi megélhetés mellett egyszerűen nincs kapacitásuk belső forradalmakat szervezni. Ha baj van, a politika könnyen visszadobja a labdát, hogy intézzük el magunk között. De ha az államigazgatás nem a valódi egyeztetésre épül, akkor mi bármit tehetünk – nem lesz semmi értelme, nem lesz megvalósítható eredménye. Nyíltan ki kell mondanunk, hogy a jelenlegi, feudális alapokon működő egészségügyi rendszer nem teszi lehetővé a szakdolgozók bevonását a döntéshozatalba, noha a reformok elsősorban az ő helyzetüket érintik.

Az érdekérvényesítés erejében is jelentős különbség van a hivatásrendek között: az orvostársadalom fontos kérdésekben többnyire egységesen lép fel. Éppen ezért tartom fontosnak az összefogást és a felelős szakmai párbeszédet – ez erősítheti a szakdolgozói érdekképviselet súlyát is.

Ha mégis szükség van a kamara megújulására, támogatná a választási rendszer átalakítását vagy akár az országos elnöki tisztség cikluskorlátjának bevezetését?

A választási rendszerünk ma is teljesen demokratikus és alulról építkezik. A 2027. évi helyi, területi, szakmai tagozati és országos választásokat is ennek szellemében kell megszervezni. A valódi problémát nem a szabályokban, hanem a tagság fásultságában és passzivitásában látom. Ami a cikluskorlátot illeti: ha egy visszamenőleges hatályú, személyre szabott törvényről lenne szó – mint amilyen 2012-ben a „lex Éger” volt –, azt nem tartanám elfogadhatónak. Ha azonban egy előre meghirdetett, mindenkire egyformán vonatkozó szabályról beszélünk, azt el tudom fogadni. Azt ugyanakkor továbbra is fontosnak tartom, hogy a tisztségviselők sorsáról elsősorban a küldöttek szabad akarata döntsön, ne mesterséges korlátok.

Érzékelve a „szakdolgozói fáradtságot, elégedetlenséget, reménytelenséget és kiábrándultságot” Ön májusban személyes elnöki fogadóórákat hirdetett. Hányan, és milyen panaszokkal érkeztek? Készül nyilvános összegzés a felvetésekről?

A fogadóóra nem új kezdeményezés, korábban is fogadtuk a kollégákat, elnöki, alelnöki és tagozati szinten is, most csak annyi változott, hogy ezt nyilvánosan is meghirdettük. Meglepően kevesen éltek a lehetőséggel. Olyan kolléga is bejelentkezett, aki korábban nagyon élesen bírálta a kamarát a közösségi médiában, végül mégsem jött el a megbeszélésre.

Az eddigi megkeresések döntő többsége nem is a tagdíjról szólt, hanem a foglalkoztatás körüli jogi kérdésekről, a munkavégzés feltételeiről és a jogértelmezési problémákról. Ezekben a kamara régóta nyújt segítséget a tagoknak, és több olyan szakmai javaslatot is kidolgoztunk – részben az orvosi kamarával közösen –, amelyeket a minisztériumnak is eljuttattunk. Készül nyilvános összegzés, de ehhez még idő kell, szeretnénk, ha néhány hónap tapasztalata alapján valóban átfogó képet tudnánk adni a felvetett problémákról.

A döntéshozókkal valós, szakmai együttműködésen, párbeszéden alapuló érdekképviseletként szeretnénk tárgyalni, ehhez pedig szükségünk van a tagság bizalmára és aktív részvételére. Ezért tervezzük olyan online fórumok és területi egyeztetések megszervezését is, ahol meghallgatjuk a kollégák véleményét és javaslatait. Úgy gondolom, hogy a bizalom erősítésében is sokat segíthetnének, és jól megmutatnák, hogy a MESZK nemcsak reagál a kritikákra, hanem aktívan keresi a megoldásokat, s ezen megoldások befogadásra is találnak.

A Markusovszky Kórházban történt ápolási botrány után a MESZK megyei szervezete „elszigetelt esetről” írt a közleményében. Közben a MESZK a minisztériumnak átadott helyzetképben rendszerszintű humánerőforrás- és betegbiztonsági válságot ír le. Hogyan egyeztethető össze ez a két állítás?

Az „elszigetelt eset” megfogalmazással nem azt akartuk állítani, hogy nincsenek rendszerszintű problémák, hanem azt, hogy egyetlen eset alapján nem szabad megítélni a teljes szakdolgozói társadalmat. Nap mint nap kollégák ezrei dolgoznak emberfeletti terhelés mellett, és sokan közülük rendkívül magas színvonalú szakmai munkát végeznek.

Sosem tagadtuk a rendszer problémáit. A nyári hónapok – különösen július és augusztus – a szabadságolások miatt mindig a legnehezebb időszakot jelentik a betegellátásban, ilyenkor folyamatos a helyettesítés és a „tűzoltás”. A tartós létszámhiány és a túlterheltség következményeit mi magunk is leírtuk a minisztériumnak átadott dokumentumban.

Azt is látni kell, hogy van egy olyan, hosszú évek óta túlterhelt generáció, amelynek egy része annyira kiégett, hogy már nem is érzékeli, mennyire bántó lehet a viselkedése a beteg vagy a hozzátartozó számára. Ez nem mentség, hanem annak a következménye, hogy a rendszer hosszú ideje a teljesítőképessége határán működik.

A már említett posztban Svéd Tamás államtitkár úgy fogalmazott: „jobb egy megfelelően felkészített önkéntes segítő, mint senki”. Megoldható ezzel a szemlélettel a létszámhiány a betegbiztonsági veszélyeztetése nélkül?

Az önkéntes segítők bevonása önmagában nem új gondolat, Magyarországon korábban is működtek jól felépített önkéntesprogramok. A kulcskérdés az, hogy az önkéntest mindig az intézmény készítse fel, tevékenységét az intézmény felügyelje, és pontosan meghatározott feladatokkal lássa el. Egy kórházban ugyanis már a betegadatok kezelése, a titoktartás, a fertőzésmegelőzés vagy akár egy beteg etetése is komoly felelősség. Ezekhez megfelelő felkészítés szükséges. Az önkéntesek ezért legfeljebb a kényelmi, szociális jellegű feladatokban jelenthetnek segítséget, de szakápolási tevékenységet nem válthatnak ki.

A mi javaslatunk a tárca felé az, hogy a szakképzésben részt vevő fiatalokat már az ágazati alapvizsga után vonjuk be az ellátásba szabályozott keretek között, illetve legyen átjárás a szociális és az egészségügyi ápolóképzés között. Ezek valódi, hosszabb távú megoldást jelenthetnének a munkaerőhiány enyhítésére.

A civil szervezetek részvétele az önkéntesek toborzásában hasznos lehet, de a felkészítésnek és a szakmai felelősségnek minden esetben az egészségügyi intézménynél kell maradnia.

Többször is azt mondta, hogy a rendszert már csak a szakdolgozók emberfeletti teljesítménye tartja működésben. Vészhelyzeti üzemmód van?

A magyar egészségügy hétköznapi működése évek óta azon a létszámon zajlik, amely egy normális országban legfeljebb rendkívüli helyzetben, például sztrájk idején, a törvényben előírt elégséges szolgáltatás szintjének felelne meg. Ma Magyarországon ez lett a mindennapi működés alapja. Ez nem működés, hanem folyamatos, hősies tűzoltás a betegágyak mellett. De ezt a tüzet nem a szakdolgozóknak kellene eloltaniuk, hanem azoknak, akik a döntések és a költségvetés kulcsait a kezükben tartják.