
A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke nem emlékszik arra, hogy a 90-es évek óta ilyen kiemelt figyelmet kapott volna a pszichiátria, írja a Telex.
„A miniszter azt mondta, hogy a sürgősségi ellátás és a pszichiátria kérdését most kiemelten kezeli az egészségügyben” – nyilatkozta a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke, Wernigg Róbert a Telexnek a Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterrel és az újonnan felállt Egészségügyi Minisztérium államtitkáraival folytatott megbeszélésről. A társaság elnöke nem emlékszik arra, hogy a kilencvenes évek óta egyszer is ilyen szinten kiemelt figyelmet kapott volna a pszichiátria. „Ez most olyan területté vált, ami nagyon régóta el van hanyagolva, viszont mélyreható társadalmi hatásai vannak.”
A szerdai megbeszélésen ott volt Szekeres György, a társaság alelnöke is, aki azt mondta: „Ritka, történelmi pillanat, hogy egy egészségügyi miniszter a pszichiátriával tárgyal először.”
Mindketten kifejezetten pozitívan nyilatkoztak a találkozóról, amin részt vett a minisztérium parlamenti államtitkára, Svéd Tamás, Buga László, kórházi fekvő- és járóbeteg szakellátásért felelős államtitkár és Csernus Kata, a miniszter kabinetfőnöke is. Wernigg Róbert külön kiemelte, hogy utána megkérdezték Hegedűs Zsoltot, mi az, amit a találkozóról meg lehet osztani a nyilvánossággal, amire a miniszter úgy reagált, hogy „mindent, nyíltan lehet kommunikálni problémákról és megoldásokról”. Az MPT elnöke szerint a miniszter konkrétan említette, szeretne pszichiátriai ellátó egységeket meglátogatni, hogy fejlesztendő, vagy akár pozitív példákat lásson.
Hegedűs szerdán jelentette be, hogy külön miniszteri biztos fog felelni a mentális egészségügyi ellátás fejlesztéséért. Az MPT képviselői javaslatcsomaggal készültek a tárgyalásra, és meg is egyeztek a sürgős és halaszthatatlan beavatkozási pontokról. Így például arról, hogy kiírják a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) főigazgatói pályázatát, Budapesten több kórházat vonnak be az akut pszichiátriai ellátásba és célzott ösztönzőket építenek be az ellátási rendszer működésének megerősítésére.
A javaslatcsomag szerint azonnal:
Sürgős: