Bejelentkezés
 
 
2026. szeptember 1. (kedd) 18:59Magyar Orvosok Szakszervezete

Az orvos feladata a gyógyítás, nem az igazolásgyártás

news/5292_0_340.jpg

Az új tanév kezdetével ismét megsokszorozódnak a háziorvosi praxisokban az iskolai hiányzások igazolásával kapcsolatos megkeresések. Egyes rendelőkben az ilyen ügyek akár a betegforgalom negyedét is kitehetik, járványos időszakban pedig ennél is nagyobb lehet az arány. Ezek jelentős része néhány nap alatt lezajló légúti fertőzés, és sok esetben tényleges orvosi vizsgálat nem történik, mivel a szülő telefonon elmondja, hogy a gyermek beteg volt, az orvos pedig lényegében ezt az információt „igazolja”.

Az orvosi munka a gyógyításról, a megelőzésről, a vizsgálatról és a betegek ellátásáról szól. Minden olyan perc, amelyet felesleges adminisztrációval töltünk, ebből az időből vesz el. Éppen ezért indokoltnak tartjuk, hogy az orvosi ellátást nem igénylő, néhány napos, egyszerű betegség esetén a szülőknek lehetőségük legyen gyermekük hiányzásának igazolására.

Természetesen felmerülhet a visszaélések lehetősége. De a jelenlegi rendszer sem zárja ki ezt, hiszen ha az igazolás telemedicinális megkeresés alapján, tényleges vizsgálat nélkül készül, az orvos maga is jórészt a szülő által elmondottakra tud hagyatkozni.

Reméljük, hogy az iskolai hiányzások igazolásának rendszere mielőbb hamarosan megváltozik, és az orvosok idejéből kevesebbet visz el a szükségtelen adminisztráció. Mert az orvos ideje elsősorban a betegeké.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 32150710 Cikket olvasták: 14 Layout & Coding: Dexef Kft.