Az egészségügyi ellátórendszerek globális válsága – amelyet az erőforráshiány, az öregedő társadalom okozta morbiditási mutatók romlása és a drasztikus munkaerőhiány jellemez – Magyarországon is sürgető válaszokat követel, derül ki a Demokrata összeállításából.
A szakmai közvéleményben ma már nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása nem csupán futurisztikus lehetőség, hanem a rendszer fenntarthatóságának elengedhetetlen záloga. Joó Tamás, a Semmelweis Egyetem docense, az egészségügyi adattudományi mesterképzés programvezetője a Demokratának azt mondta, a technológiával való szimbiózis az egyetlen út az adminisztrációs terhek csökkentése és az ellátás minőségének javítása felé.
A hazai egészségügy egyik legjelentősebb, stratégiai jelentőségű adottsága az országosan egységes egészségügyi adatbázis és informatikai háttér. Ez a centralizált rendszer olyan „adatkincset” jelent, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő versenyelőnyt biztosít a kutatás-fejlesztésben.
Azonban a szakértő arra figyelmeztet, hogy az adatbázisok léte önmagában kevés. A valódi áttöréshez meg kell teremteni az adatokhoz való rendszerszintű, biztonságos és szabályozott hozzáférést. Jelenleg számos szigetszerű fejlesztés zajlik az egyetemeken és klinikákon, de a szintlépéshez kormányzati és ágazati szintű koordináció szükséges. Egy központi, interdiszciplináris szakértői bázis létrehozása javasolt, ahol az adattudományi, jogi és szabályozási kompetenciák közvetlenül támogatják a klinikusokat, segítve az innovációk gyakorlati adaptációját.
Az MI implementációja nem csupán szoftveres kérdés, hanem humánerőforrás-fejlesztési feladat is. A mesterséges intelligencia hatékonysága azon múlik, mit tanítanak meg neki a szakemberek, ehhez pedig olyan orvosokra és kutatókra van szükség, akik értik a technológia nyelvét is.
A Semmelweis Egyetemen már két éve elindult az egészségügyi adattudományi mesterképzés, amelynek célja az úgynevezett „hídemberek” képzése. Ők azok a szakemberek, akik képesek közvetíteni az orvostudomány és az informatika között. A jövő záloga, hogy ez a képzési forma országosan elterjedjen, és az MI-ismeretek szerves részévé váljanak az alap-orvosképzésnek is. Ehhez elengedhetetlen a jelenlegi hallgatói és oktatói állomány digitális kompetenciáinak pontos felmérése.
A hazai gyakorlatban már ma is láthatóak az MI sikerei, de a robbanásszerű elterjedés a következő években várható:
Diagnosztika: A sztrókdiagnosztika területén alkalmazott MI-megoldások már bizonyították hatékonyságukat a korai felismerésben és a szövetkárosodás minimalizálásában. Jelenleg egy országos hálózat kiépítése zajlik a vastagbéldaganatok szövettani diagnosztikájának támogatására.
Képalkotók és Patológia: A radiológia, a laborvizsgálatok és a patológia területén az MI képes lesz a rutinmunkák automatizálására, kiemelve a gyanús eseteket, ezzel segítve a szakorvosok fókuszáltabb munkavégzését.
Monitorozás és Otthonápolás: A viselhető szenzorok és az MI-alapú kamerarendszerek forradalmasíthatják az otthoni monitorozást. A valós idejű adatátvitel lehetővé teszi a prediktív beavatkozást, csökkentve a kórházi vizitek számát és növelve a betegbiztonságot.
Gyógyszerkutatás: A gyógyszerfejlesztés során keletkező masszív adatmennyiség elemzése és rendszerezése MI nélkül ma már elképzelhetetlen. Ez a terület nyitja meg az utat a valódi, személyre szabott precíziós orvoslás előtt.
A szakértő egyik legfontosabb üzenete a nemzeti adatszuverenitás megőrzése. Ha Magyarország nem alakítja ki saját kutatási és fejlesztési kapacitásait, fennáll a veszélye, hogy a nagy nemzetközi tech-óriások szerzik meg az ellenőrzést a magyar adatkincs felett.
A cél egy olyan stratégiai együttműködési keretrendszer, amelyben az egészségipari szereplők és fejlesztők részt vehetnek, de a technológia elsődlegesen a magyar egészségügy érdekeit és a magyar betegek gyógyulását szolgálja. Ehhez elengedhetetlen a hazai tudásközpontok közötti szorosabb szinergia és a központi források célzott, misszióvezérelt felhasználása.