Bejelentkezés
 
 
2023. november 20. (hétfő) 07:22baon.hu

Átadták a lajosmizsei mentési pontot

Az utóbbi időben megnövekedett a mentési feladatok száma Lajosmizsén, ezért úgy látták, hogy közelebb kell hozni a szolgáltatásukat a területhez.

Az új ügyeleti rendszer bevezetése, vagyis november 1-je óta működik mentési pont Lajosmizsén. A mentési pont az Egészségházban kapott helyet, az udvaron egy nyitott kocsiszínt építettek a mentőautó számára, illetve az épület hátsó részében egy ügyeleti- és pihenőszobát alakítottak ki a szolgálatot ellátó mentőápolóknak és technikusoknak. Az épület része egy nagy méretű garázs is - adta hírül a baon.hu.

A beruházás négymillió forintba került, és a lajosmizsei, valamint a felsőlajosi önkormányzat közösen alakította ki a mentési pont létrehozásának feltételeit, biztosította az anyagi forrást. Jelenleg hétköznap 16 óra és reggel 8 óra között, hétvégén pedig 24 órában látnak el ügyeletet a mentők, de várhatóan tavasztól 24 órában jelen lesznek készenlétben Lajosmizsén.

Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója köszöntőjében üdvözölte, hogy kollégái közelebb kerültek a lajosmizseiekhez és a felsőlajosiakhoz, köszönetet mondott a polgármesternek és a képviselő-testületnek, hogy megteremtették a mentési pont létesítésének feltételeit.

Dr. Zentai Attila, az OMSZ regionális igazgatója elmondta, hogy intelligens döntéstámogató rendszerük adatai alapján azt látták, hogy az utóbbi időben megnövekedett a mentési feladatok száma Lajosmizsén, ezért úgy látták, hogy közelebb kell hozni a szolgáltatásukat a területhez. Az igazgató arról is beszélt, hogy november 1-jétől 14-éig 39 esetben kellett Lajosmizséről riasztani a mentőegységet.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 12905140 Cikket olvasták: 234 Layout & Coding: Dexef Kft.