A Belügyminisztérium látszólag visszakozott, de több kórházból azt jelezték, hogy a kamerák ennek ellenére is működnek. Mit rögzítenek és ki tárolja az adatokat?

Mi történt? Az unióban nagyon erős indok kell az – elsősorban bűnözők elfogására használt – arcfelismerő rendszerek alkalmazásához. Miközben kevés pénz jut az egészségügyre, az állam munkaidő ellenőrzésre szolgáló kamerákra négymilliárd forintot költött. A beszállítók a NER fontos figurái, akik a rendőrség és a titkosszolgálat számára a köztéri kamerák arcfelismerő rendszerét is működtetik, írja a Válasz Online. Az orvosok ellenálltak, a betegek több helyen tiltakoztak. A Belügyminisztérium látszólag visszakozott, de több kórházból azt jelezték, hogy a kamerák ennek ellenére is működnek. Mit rögzítenek, ki tárolja az adatokat? A kialakult helyzetről Sütő Renátát, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnökét kérdezte podcastjában a Válasz Online.
Kontextus. A kamerákat négymilliárd forintért három cég konzorciuma telepítette, köztük van a déli határkerítés telepítésében is résztvevő, annak működtetésével megbízott Metalcom Zrt., Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., valamint a Csányi Sándor résztulajdonában álló GVSX Szolgáltató Kft. Magyarország megfigyelési infrastruktúrájában ugyanakkor jelentős szerepet játszanak a kínai gyártmányú kamerák. A kínai megfigyelőkamerákat több nyugati állam azért nem alkalmazza, mert bizonytalannak tartja a gyártók adatkezelési gyakorlatát, és úgy vélik, kapcsolatban állnak a kínai állammal – derült ki korábban a Szabad Európa felméréséből. A kórházakba Dahua és Hikvision eszközöket szereztek be, ilyet használ a határőrség és a rendőrség is. A kínai rendszerek mesterséges intelligencia alapú arcfelismerő képességgel rendelkeznek.
Valóban használják? A sajtóban három kórházról jelent meg, hogy élesben működnek a kamerák. A Válasz Online megkérdezte az érintetteket, a szakszervezeti tagokat, valóban így van-e. Egyik helyen sem nyilatkoztak úgy, hogy ezek a kamerák élesben működnek. Az egyik kórházban csak a tesztüzemről tudnak, és hónapok óta nem kaptak sem írásban, sem szóban ettől eltérő információt. A másik kórházban ugyan működik a kamera, de nem mindenki használja (ez úgy lehetséges, hogy nem néznek bele a kamerába, így az nem tudja detektálni), és aki nem használja, ő is ugyanúgy kap fizetést, és semmilyen retorzió nem érte. A harmadik kórházban kártyás beléptető rendszer működik. A kamerákat pedig letakarták. Ám azt nem tudjuk, hogy a le nem takart kamerák pontosan mit rögzítenek, amikor valaki elhalad mellettük.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza