Bejelentkezés
 
 
2022. április 12. (kedd) 04:24Weborvos

Akadozik az Egészséges Budapest Program

A kormány és a főváros még 2019-ben egyezett meg arról, hogy a központi költségvetés 2020–2024 között évi 10 milliárd forinttal  támogatja az EBP-t. 

Az elmúlt években súlyos hiányosságok pótlását szolgáló és már csak ezért is jelentősnek számító egészségügyi fejlesztések történtek a budai kerületekben, több száz millió forint értékben. A kormány korábbi ígérete szerint lesz pénz a folytatásra, ám 2022-ben még nem született döntés a további szükséges fejlesztések állami finanszírozásáról – tudtuk meg az I., a II., és a III. kerületi önkormányzatok illetékeseitől, írja a hang.hu.

A kormány és a főváros még 2019-ben egyezett meg arról, hogy a központi költségvetés 2020–2024 között évi 10 milliárd forinttal, tehát összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit az Egészséges Budapest Programban (EBP). Ezt a pénzt rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére lehet felhasználni. A főváros a zömében halaszthatatlan fejlesztések legalább részbeni állami finanszírozásáért cserébe vállalta, hogy támogatja a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését. Ám aztán a főváros tavaly belengette a vb megvétózását, a kormány egyértelművé tette, hogy nemcsak a jövőbeni folyósítások hiúsulhatnak meg, hanem az addig kifizetett milliárdokat is visszakövetelik, „a polgárjog szabályai szerint”. Az ügy végül rendeződött – nem lesz vétó, lesz pénz –, ám az EBP-vel kapcsolatos bizonytalanságot életben tartotta, hogy míg 2020-ban már februárban megkapták a kerületek a pénzt, addig az eseménydúsra sikeredett 2021-es évben csak novemberben folyósította pénzt a kormány. Idén pedig még szintén nem csörgött a kassza.

Az összeállítás a hang.hu portálon olvasható. 

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 13883998 Cikket olvasták: 929 Layout & Coding: Dexef Kft.