Százból két orvosnál súlyos öngyilkossági veszély detektálható, de minden ötödiknél fennáll az emelkedettebb kockázat; a kiégés mértéke magas, és összefügg a családi állapottal, valamint a munkahelyi körülményekkel, például az ügyeletek számával – ez derül ki a magyar orvosok mentális egészségét átfogóan felmérő vizsgálat első eredményeiből, amiről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) részéről dr. Álmos Péter beszélt az eLitMednek.
Az, hogy az egészségügyben dolgozók, különösen az orvosok körében az öngyilkossági arány magasabb, mint az általános lakosság körében, hogy ők az egyik leginkább érintett foglalkozási csoport, azt már több nemzetközi kutatás is igazolta.
Egy nemrég publikált átfogó vizsgálat (metaanalízis) szerint különösen az orvosnők körében drámai az öngyilkossági arány: 70%-kal haladja meg az átlagpopulációét.
Az öngyilkosság hátterében leggyakrabban a kezeletlen vagy rosszul kezelt depresszió és egyéb mentális betegségek, valamint az alkoholizmus vagy a gyógyszerabúzus áll.
A magyar orvosok körében a depresszió és szorongás aránya kiemelkedően magas: 42% és 28%, ahogy azt a WHO idén ősszel nyilvánosságra hozott felmérése mutatja.
Minden harmadik európai egészségügyi dolgozó depressziós – Magyarországon még rosszabb a helyzet; Megjegyzés: az ábra az orvosok és az ápolók együttes eredményeit mutatja. (TIPP: A kép jobb felső sarkában megjelenő három pontra kattintva, majd kiválasztva a megosztás alatti képernyő ikont, az ábra teljes képernyőn megnyitható.)
A kutatások szerint az orvosokat érő hatalmas stressz, a hosszas munkaidő, a kiégés (burnout) mind hozzájárulhat a mentális problémák kialakulásához. Ezen kívül a gyógyszerekhez és más eszközökhöz való könnyebb hozzáférés is növelheti a befejezett öngyilkosság kockázatát az orvosoknál.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK), az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem közös kutatásának első eredményei még ennél is megdöbbentőbb képet mutatnak. Dr. Álmos Péter, a MOK elnöke nyilatkozott az eLitMednek a reprezentatív kutatásuk első eredményeiről.
„A Kamara 32 000 tagjára nézve reprezentatív felmérést végeztünk, módszertanilag nagyon megbízható vizsgálatra törekedtünk. Közel 1 400, véletlenszerűen kiválasztott orvos válaszolt arra az átfogó, 40 perces kérdéssorra, amivel a lelki egészség számos aspektusát fel tudtuk mérni. Mindenki személyre szóló linket kapott, így kizárható volt, hogy valaki esetleg többször is beküldje a válaszokat.
A részletes kiértékelésén még dolgozunk, de az első adatok azt mutatják, hogy több mutatóban nálunk annál is rosszabb a helyzet, mint amit az eleve nem túl bíztató nemzetközi vizsgálatok mutatnak”
– mondja a kamarai elnök. „Azonnali beavatkozásért kiállt, hogy
a szűrőeszközök100 orvosból kettőnél súlyos öngyilkossági veszélyt azonosítanak, és minden ötödik orvosnál detektálható öngyilkossággal kapcsolatos kockázat. Az alkoholproblémák megjelenése a duplája az európai átlagnak, a magyar kollégák 8,9%-ánál jeleztek a tesztek alkoholhasználati problémát.
Egyértelműen jelzik az adatok, hogy az ügyeletek száma, a hosszabb munkaidő összefüggésbe hozható a kiégéssel” – magyarázza Álmos Péter.
A kiégést a deperszonalizáció, az emocionális kimerültség és a teljesítménycsökkenés triászával írja le a szakirodalom. A kiégés rizikófaktorai többek közt az ügyeleti munkavégzés, a magas munkaóraszám, a hektikus munkakörnyezet, a kontrollvesztés érzése, a magas munkahelyi elvárás, a szakmai vezető, felettes támogató attitűdjének hiánya, az egyéni és munkahelyi értékrend ütközése, a társas támogatás hiánya, valamint az akut helyzetek és az érzelmileg megterhelő szituációk miatti tartós stressz. Az orvosok kiégése megkérdőjelezhetetlen és növekvő problémát jelent világszerte, amit a COVID-pandémia is felgyorsított. A nemzetközi adatok szerint az orvosok körében 43–80 százalék, a rezidensek körében 40–80 százalék a kiégés prevalenciája, ami már a fiatal orvosokat és az orvostanhallgatókat is jelentősen érinti. Bár a kiégésről keveset beszélünk, a tünetei jól felismerhetőek: insomnia, fásultság, krónikus szomatikus tünetek (például gyomorpanaszok, hypertonia), agresszív viselkedés, csökkent empátiakészség, a szakmai fejlődés megrekedése, munkahelyváltások, magánéleti problémák, műhibák és pályaelhagyás. 2024-ben publikáltak egy Győr-Moson-Sopron Vármegyében végzett felmérést, ott 481 orvos töltötte ki az online kérdőívet.
Az eredmények szerint a válaszadó orvosok 89,6%-át érintette a kiégés legalább egy dimenziójában közepes vagy magas fokon.
A megyei kutatásban megkérdezettek körülbelül fele magasan érintett volt az egyes dimenziók mentén: érzelmi kimerülés 52,8%, deperszonalizáció 42,8%, a személyes teljesítmény csökkenésének érzése 45,9%. Majdnem minden negyedik orvos (24,7%) a kiégés valamennyi dimenziójában magas értéket ért el. A nők körében szignifikánsan magasabb az emocionális kimerülés prevalenciája. A legfiatalabb (25–35 éves) kollégák között találták a legmagasabb fokú kiégést pontszám alapján: a korcsoport 96,7% volt legalább egy dimenzióban érintett közepes vagy magas szinten.
Minden második orvos krónikus betegségről vagy krónikus szomatikus tünetről számolt be, minden másodiknak legalább két állása volt, és minden negyedik orvos legalább öt alkalommal ügyelt havonta.
A magánegészségügyben dolgozó orvosok körében alacsonyabb volt a kiégés, mint az állami munkahelyen teljesítőknél.
„A fiatalabb orvosgeneráció tagjai számára a világ nyitottabb, a karrierlehetőségek szélesebbek, így talán nagyobb elvárásokkal és tágabb perspektívával érkeznek a hivatásba. Éppen ezért sokkal nehezebben fogadják el, ha a gyógyításra felesküdve felesleges korlátokkal és bürokratikus terhekkel, vagy autoriter szemlélettel szembesülnek. A most nyugdíj felé közelítő, nagyobb létszámú orvosgeneráció még egy olyan korszakban dolgozott, ahol az akár havi 15 ügyelet és a folyamatos túlterhelés a hivatás alapvető velejárója volt. A nagy személyes áldozathozatal a norma része volt, mely részben kompenzálta a rendszer hibáit.
Nagyon hiányzik az egészségügyi rendszerünkből a középső generáció, akik óriási számban mentek ki külföldre.
A fiataloknak mindkét csoport szerepét be kellene tölteniük hamarosan. Ők viszont jogosan keresik a munka-magánélet egyensúlyát, és ha nem kapják meg, hajlamosabbak elhagyni az állami szektort vagy akár a pályát is, hiszen látják, hogy más szakmákban vagy más országokban a körülmények jobbak.
Sokan azt gondolják, hogy a hivatástudatuk csökkent a fiatalabb kollégáknak, de ezt cáfolom. Egyszerűen többet tudnak a saját korlátaikról, mentális és fizikai egészségükről, és szeretnék azt megőrizni.
Humánus és hatékony változtatásokra van szükség a teljes egészségügyi rendszerben, hogy a kollégák a gyógyításra koncentrálhassanak, és hosszú távon is maradjanak” – értékelte a helyzetet a kamara elnöke.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza