Az alábbi interjúban dr. Daróczy-Gaál Ágnest, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnökét, vállalkozó orvost kérdezem a szakszervezeti és kamarai életről, valamint arról, hogy a MOK kommunikációját olykor élesen kritizálóként hogyan viszonyul a kamarában maradáshoz.
Mikor és miért vált vállalkozó orvossá? A vállalkozóként dolgozó orvosok jellemzően miért döntenek ezen munkavégzési forma mellett?
Én is közalkalmazott orvosként kezdtem az egyetem után, egy állami fenntartású kórházban. Később hivatásos jogviszony alá kerültem, pszichiátriából szakvizsgáztam, és ugyanabban a kórházban maradtam néhány évig, később vállalkozóként. Már szakorvosjelöltkoromban rendszeresen végeztem a kórházi munka mellett vállalkozóként alapellátói ügyeletet, ami segített abban, hogy a társszakmák főbb kórképeiben és a sürgősségi ellátásban is szinten tartsam magam. Később, szintén vállalkozóként idősotthonban és több büntetés-végrehajtási intézetben is dolgoztam, immár szakorvosi munkakörben, és úgy érzem, mindkét speciális betegcsoporttal való munka rendkívüli módon szélesítette a szakmai tudásomat.
2017-től főállású vállalkozóként dolgoztam tovább, így a rugalmasabb munkaszervezés adta lehetőség kihasználásával az osztatlan jogászképzésbe is be tudtam lépni, és 2022-ben jogi doktori címet szereztem. Ezzel párhuzamosan maradt kapacitásom a mezőgazdasági tevékenységekre (pl. lótenyésztésre), és 2020 októberétől a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnökeként a közéleti tevékenységre is. Mindezt nem tehettem volna meg, ha nem ezt a jogviszonyt választom. A rugalmas munkaszervezés persze nem jelenti azt, hogy óraszámban kevesebbet dolgoztam volna, sőt, a Covid-járvány alatt vállalkozóként volt, hogy havi 10-11 ügyeletet vállaltam, pont a közalkalmazott kollégák kisegítésére.
Úgy gondolom, a vállalkozó orvosok többsége hasonló okok miatt választotta ezt a létformát, kisebb részük ún. „kényszervállalkozó”. A többszakvizsgás kollégák nagy része egy munkahelyen dolgozik az egyik szakvizsgájának megfelelően, a többi szakvizsga fenntartásához szükséges gyakorlati rutint vállalkozóként szerzi meg alacsonyabb óraszámban. Tudomásul kell venni, hogy ugyanúgy, ahogyan más ágazatokban is, vannak olyan kollégák, akik a monotonabb, kevésbé rugalmas, ám vitathatatlanul biztonságosabb, kisgyermekes és idős kollégák számára kedvezőbb egymunkahelyes munkaviszonyt preferálják, míg mások szeretnek utazni, a szakmán belül eltérő specializációjú és eltérő progresszivitási szintű helyeken eltölteni több-kevesebb időt. Véleményem szerint mind a kétféle szakember egyformán értékes, kiegészítik egymást, hiba bármelyik típusú orvoscsoportot kirekeszteni vagy értéktelenebbnek bélyegezni a másiknál.
A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) az elsők között adott ki szolidaritási nyilatkozatot a lex MOK után, holott a két szervezet között nem teljes a kongruencia. Miért érezték fontosnak, hogy a korábbi nézetkülönbségeken túllépve szolidaritásukat fejezzék ki a MOK-kal?
Amikor egy szakmai kamarát, egy törvény által létrehozott köztestületet ilyen alantas és szemmel láthatóan politikai, illetve „megregulázási” célú támadás ér, az ugyanazon szakterületen működő szakszervezeteknek ki kell állniuk a megtámadott köztestület mellett, függetlenül attól, hogy szakszervezetként a kamara nem mindegyik lépésével értettünk egyet korábban. Én amúgy sem hiszem, hogy a nézetkülönbség ellenségeskedést kellene hogy szüljön, egy kulturált hangvételű vita mindkét felet bölcsebbé teszi (míg a személyeskedő veszekedés csak dühösebbé.) Abszolút méltatlannak tartjuk a kamara célorientált ellehetetlenítését, és ki is tartunk ezen véleményünk mellett.
A MOK Tagsági Fórumon több alkalommal élesen kritizálta a MOK hozzáállását a vállalkozó orvosokhoz, míg más kérdésekben gyakran egyetértését fejezte ki – tanúbizonyságot téve ezáltal egy szakmai alapokon nyugvó, indulatoktól mentes vitakultúráról. Hogyan értékeli a MOK-ot 2019-ig, és hogyan az elmúlt három évét?
2019-ig a Magyar Orvosi Kamara létezéséről csak onnan tudtam, hogy évente érkezett egy számla, melynek kiegyenlítését követően egy kártyát kaptam. Az új kamarai vezetőség programját jónak találtam, olyan elveket fogalmaztak meg, amelyekkel egyet tudtam érteni. Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű csoporthoz azért csatlakoztam, mert én is hálapénzellenes voltam, és ebben nagyon sokat segített az, hogy vállalkozóként legálisan tudtam a ráfordított energiával és idővel arányos mértékű jövedelemhez jutni, így nem is voltam rászorulva. Az Eszjtv. személyes közreműködők lehetőségeit beszűkítő rendelkezései azonban ezt lezárni látszottak, és – az összes többi vállalkozó orvoshoz hasonlóan – rendkívül érzékenyen érintettek az ezek kapcsán napvilágot látott OKFŐ-utasítások is, melyek maximálták a vállalkozóknak adható bruttó órabért. Mivel a MOK nem lépett fel ez ellen, sőt, némelyik kommunikációs csatornán úgy is tűnt, hogy kimondottan támogatja ezt, több vállalkozó orvoskolléga részéről, így részemről is valóban éles kritika érte a vezetőséget. Helytelennek tartom egy országos, orvosokat képviselő szervezettől a tagok bármely csoportjának érdekeit súlyosan sértő javaslatok tételét, alkuk kötését. A 2020 és 2022 közötti időszakban a vállalkozó orvosok joggal érezhették azt, hogy a MOK „nem az ő kamarájuk”.
A vállalkozó orvosok érdekét gyakran képviseli megszólalásaiban. Ön szerint van értelme a vállalkozó orvosoknak a MOK-ban maradniuk? Terveznek-e vállalkozói csoportot indítani a MOK-on belül?
Az elsők között küldtem el a maradási szándéknyilatkozatot, ebből következik, hogy szerintem nyilvánvalóan van értelme. A 2022. február 4-i küldöttgyűlésen néhány, vállalkozóként és/vagy magánszektorban dolgozó orvoskollégával összeültünk, és elhatároztuk a VME (Vállalkozók és Magánegészségügyben Dolgozó Orvosok) csoport megalakítását, éppen a fent említett hiányérzet miatt. A csoport célja egyértelmű: a vállalkozó és magánszektorban dolgozó orvosok érdekeinek artikulálása a MOK-on elül. Csoportunk jelenleg az megalakulás adminisztratív fázisában van, működési szabályzatunkat írjuk, illetve ügyrendi dolgokat vitatunk meg.
Terveznek-e részt venni a szintén 2023-ra esedékes MOK-választásokon?
Nagyon hasznosnak tartanánk, ha az új vezetőségben egy, a fenti csoport érdekeit határozottan szem előtt tartó személy is képviseltetné magát, de nem ragaszkodunk hozzá, hogy ez a személy feltétlenül a köreinkből kerüljön ki. Számunkra az érdekeink képviselete a fontos, nem pedig a személyes karrier.
Mit üzen összefoglalóan azoknak a vállalkozó kollégáknak, akik eddig azt érezték, nem profitáltak a MOK tevékenységéből? Menjenek vagy maradjanak?
Azt gondolom, 2023. február 4-én a MOK egy példátlan és történelmi lépést tett, amikor végre úgy döntött, de facto szembemegy a láthatóan rossz irányba vezető kormányzati egészségügyi átalakítással. Ez az átalakítás az, amely kihúzta a vállalkozók lába alól a talajt, be akarja őket kényszeríteni egy rabszolgaság-jellegű jogviszonyba, és a magánegészségügyben dolgozók felett is folyamatos restrikciókat lebegtet (a kisebb alapterületű magánrendelők bezáratása, a magánegészségügyben dolgozók államiba történő visszakényszerítése a „továbbképzés” égisze alatt.)
Mindannyiunknak össze kell fogni ez ellen, a vállalkozóknak is, mert ők éppen úgy vesztesei lesznek az átalakításnak, mint a háziorvosok, a kórházi orvosok és a betegek is. Itt a vissza nem térő lehetőség a valódi érdekképviselet kialakítására, hiszen egy nem kötelező tagságú kamara talán kevesebb taggal bír majd, de azok elkötelezett, aktív tagok lesznek, akik felismerik saját érdekeiket, képesek hangot adni neki, és képesek azok megvalósításának irányába haladni. Ebben kell partnernek lennünk mindannyiunknak, akik a szívünkön viseljük a magyar egészségügyi ágazat sorsát.