Úgy látszik, Magyarországon a betegjogoknak már nincs létjogosultságuk. Ha a szolgáltató vagy az egészségügyért felelős államtitkár azt mondja az ellátásról, hogy az rendben van, apelláta nincs, hiába tapasztalja az állampolgár az ellenkezőjét. Nincs semmilyen fórum arra, hogy a hangját hallassa. Ha mégis szóhoz jut, akkor meg az egészségügyi államtitkár a Bayer show-vendégeként döngöli a talajba: „Aki az egészségüggyel kapcsolatba kerül, alapból nincs jól, hiszen rosszul érzi magát, mert beteg. Ott már a rossz közérzethez csak egy kicsi kell, hogy indulattá formálódjon…. Általában ezek az újbolsik ezekre mennek rá, hogy az elégedetlenségből indulatot kovácsoljanak”.
Mit tegyünk? Oktassuk ki a szakvizsga nélküli államtitkárt a betegjogokról, arról, hogy jogunk van a panaszra? Még gúnyolódik is azon, ha a beteg „nagyon ragaszkodik egy adott orvoshoz”, vagy nem hajlandó egy másik városban csináltatni a műtétét, holott erre „minden lehetőség adott”.
Mit tegyünk, ha a volt kórházigazgató, regnáló reformer mit sem tud a betegjogok történetéről? Szerinte "a Fidesz-KDNP előtt a kórházak csak kockás füzetekben gyűjtötték, hogy ki milyen műtétre vár, a kormány viszont ezt megreformálta transzparenssé.” Csakhogy a várólisták szabályozása nem a Fidesszel kezdődött, hanem az érvényben lévő egészségügyi törvénnyel, 1997-ben. Egy kis lazaság, egy kis hazugság, egy kis csúsztatás, egy kis atyáskodás a méltatlankodó betegeknek és kemény beszólás az őket pártoló „újbolsik” felé. Közben láthatóan fogalma sincs, hogy a várólista működését egy 1998-as rendelet szabályozza.
Ebben a rendszerben még mindig legalul van a beteg. Mert csak mindenféle kívánsága van, és nem érti, mitől annyira jó a magyar egészségügy, mennyire kiváló a szervezettsége. Pedig az új ügyeleti rendszerben az államtitkár szerint „a 1830-as hívószám bevált", és „óriási betegbiztonsági előrelépés”, hogy a telefonáló rögtön "szakemberrel tud beszélni a panaszáról”.
Lenne szíves az államtitkár talán arról is tájékoztatni a közvéleményt, hogy milyen kompetenciájú szakember biztosítja az „óriási betegbiztonságot” az állampolgár számára? Mondjuk egy kiterjesztett hatáskörű ápoló vagy egy mentőtiszt, aki az orvos helyett ül a telefonvégen vagy az ügyeleten. Ideje lenne némi különbséget tenni az orvos, az ápoló, a mentőtiszt jogai és felelőssége között. Mondjuk egy törvényben, lehet akár saláta- is.
Ezzel a maszatolással nem megyünk előre. Ezért kell a betegeknek és azoknak, akik az ő pártjukon vannak, most észnél lenni. Mert ha nincsenek, akkor egy show keretében kilopják alóluk a betegjogokat és azok érvényesülésének lehetőséget. Az egészségügyi törvény tételesen felsorolja a betegek jogait az egészségügyi ellátásban. A panaszhoz való jogot is megfogalmazza.
Ehelyett percenként kioktatják és felszólítják őket, hogy vegyenek szemüveget, mert nem jól látják, hogy szárnyal az egészségügy. Panasznak itt bizony nincs helye.
De én az állampolgárok emberi méltóságának megsértéséről is beszélnék az államtitkári nyilatkozat kapcsán, hivatkozva a Magyarország Alaptörvényében megfogalmazottakra, amely egyenlőséget biztosít minden állampolgár számára, és mindenkinek garantálja a diszkrimináció és előítélet mentes, igazságos ellátást.
Miért gondolja az államtitkár, hogy másnak kell hergelni a betegeket? Van azoknak elég rossz tapasztalatuk maguknak is. Ehelyett pont neki kellene pozíciójánál fogva biztosítani, hogy a borzalmas fájdalomtól való megszabadulás ne azon múljon, kinek hány millió van a zsebében. És neki kellene észrevenni, hogy miközben személyes asszisztencia kiséri a VIP betegeket a kiemelt kórházban, hosszú sorban állnak az emberek időpontra várva a rendelő elött. Hogy az ultrahangidőpont-kérésre való feliratkozást is majd csak januárban nyitják meg az egyik budai rendelőben. De már lebegtetik, hogy a jövőben akár ezer forintos időfoglalási díjat is fizethetnének az állampolgárok.
Ezért aztán több mint felháborító, milyen stílusban véleményezi az államtitkár a betegek magatartását. Különösen az, hogy bagatellizálja a betegjogokat és a felmerülő problémákat az „újbolsik” lázongásának tartja.
A történtek kapcsán jól érzékelhető, hogy dr. Takács sehogy sem tudja kezelni az egészségügy minden szintjén jelen levő feszültségeket. Átemeli az emberi problémákat és drámákat a politikai szférába, közben pedig aláássa a panaszkodó betegek emberi méltóságát. De éppen az ő feladata lenne egy olyan mechanizmust működtetni, ami könnyebbé tenné a betegek életét és garantálná az egészségügyben a biztonságukat.
Az egészségügyben, a szociális ellátásban, a gyermekvédelmi ellátásban sorban esnek ki a szekrényekből a csontvázak a TISZA Párt tényfeltáró működése nyomán. Nemcsak a panaszok, a jogsértések kerülnek fókuszba, de az emberek rájönnek, hogy nem egyedül az ő emberi méltóságuk sérül, hanem tömegek vannak kiszolgáltatott helyzetben. Amiről azt gondolta, hogy csak egy újsághír, most bármikor ővele is előfordulhat.
Dr. Takács téved, ha azt gondolja, hogy az ellátásban a szakembereken túl a politikai szereplők nem tartoznak felelősséggel a jelenlegi állapotokért. A hozzáállása nemcsak a betegek egyéni problémája, de az egészségügy integritása szempontjából is káros. Rommá vert egészségüggyel, szociális ellátással, világgá szaladt, testileg-lelkileg bántalmazott szereplőkkel nemhogy a választásig, de következő hónapig sem lehet eljutni.