Bejelentkezés
 
 
2020. november 20. (péntek) 15:05

A kormány egyeztetést kezdeményezett az egészségügyi jogállási törvény miatt

Az Összefogás az Egészségügyért Akciószövetség tagjai az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) meghívására részt vettek az új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos törvény végrehajtási rendeletének társadalmi egyeztetésén november 18-án.

Az ülésen az Akciószövetség tagjai, a Magyar Rezidens Szövetség és más szakszervezetek, kamarák, egyéb érdekképviseletek mellett elmondták véleményüket Horváth Ildikó egészségügyi államtitkárnak és Latorcai Csabának, az Emmi közigazgatási államtitkárának. A meghívottak közül többen hangsúlyozták, hogy a törvény alkotmányba és nemzetközi szerződésekbe ütközik, sérti a szerzett jogokat és zavart okoz az ellátásban, mert a járvány alatt elvonja a munkavállalók és a munkáltatók figyelmét feladataikról.

Az Akciószövetség tagjai elmondtáj, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a törvény hatályba lépését halasztani kell, ráadásul alapvető részeinek módosítása indokolt, hozzátéve, hogy a kormányrendelet tervezett formában történő hatályba lépése még nagyobb bizonytalanságot szül majd a szakmában. A kormányrendelet szövege számos ponton ellentmond a törvény szövegének, ami önmagában is sérti az alaptörvényt. Ugyanakkor az egészségügyi dolgozók bérrendezésének megkezdése, és ezzel párhuzamosan a hálapénz kivezetése nem tűr halasztást, az évtizedes adóssága a mindenkori politikának. Ezt semmiképp sem szabad az új jogállástól függővé tenni, hiszen a miniszterelnök ígérete sem arról szólt.

Hangsúlyozzuk, hogy a hálapénz kivezetését szolgáló törvény-módosítás hatályba lép 2021. január 1-től. Kiemeljük, hogy az egészségügyi dolgozók teljes körét érintő bérintézkedés 2021. januári bevezetése kormányrendeleti szabályozás útján is megtörténhet anélkül is, hogy a munkavállalók egy új, feltételeiben tisztázatlan, ellentmondásos és sok szempontból hátrányos feltételeket jelentő új jogviszonyba lépnének - a járvány közepén.

Latorcai Csaba kérte, hogy a részt vevő érdekképviseletek küldjék el írásban a javaslataikat. Az akciószövetség már rendelkezik kész koncepcióval, ezt természetesen benyújtottuk. Örömteli, hogy a kormány hivatalos kommunikációjában is megjelent, széles körű társadalmi egyeztetés mellett kellene megalkotni egy minden érintettnek megfelelő törvényt. Reméljük, a kormány továbbra is nyitott lesz a szakmai és munkavállalói érdekképviseletek kéréseire, és folytathatjuk a párbeszédet.


Budapest, 2020. 11. 20.  

Összefogás az Egészségügyért Akciószövetség tagjai:

Magyar Orvosok Szakszervezete

Független Egészségügyi Szakszervezet

Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége

Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége

Egészségügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5308043 Cikket olvasták: 4856 Layout & Coding: Dexef Kft.