Bejelentkezés
 
 
2023. február 28. (kedd) 20:47Magyar Hang

„A kormány által bevetett fegyver nagyon könnyen fordítva sülhet el”

A kamara egy demokratikusan megválasztott vezetőkkel rendelkező köztestület. Ennek megfelelően a döntéseik is demokratikusak és reprezentatívak a hazai orvostársadalomra nézve. Így tehát nem az orvosi kamara vezetését, hanem a magyar orvostársadalom önkormányzatiságát érte támadás a kormány részéről – értékelte a helyzetet Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke, amely a szervezet nevében szolidaritását fejezte ki a Magyar Orvosi Kamarával.

Az érdekképviselet vezetőjét annak kapcsán kérdeztük, hogy kedd délután a parlament sürgősségi eljárással elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében megszűnik az orvosok kamarában való kötelező tagsága. A jogszabály szerint a MOK etikai eljárásait a Pintér Sándor belügyminiszter alá rendelt tanácsadó testület, az úgynevezett Egészségügyi Tudományos Tanács hatáskörébe utalják. A javaslatra 122 képviselő nyomott igent, köztük a Mi Hazánk öt képviselője, továbbá Ritter Imre nemzetiségi képviselő. Tartózkodás nem volt, de nemmel szavazott 31 ellenzéki politikus, a DK, az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselői.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 24501657 Cikket olvasták: 596 Layout & Coding: Dexef Kft.