Bejelentkezés
 
 
2024. február 27. (kedd) 06:07economx.hu

A kamara szerint még nagyobb ápolóhiány jöhet az egészségügyben

A kamara hiába fejezte ki aggodalmát, hogy az ápolók által megszerzett gyakorlati időket nem szerencsés figyelmen kívül hagyni, nem foglalkoztak az észrevétellel.

Márciustól 20 százalékkal emelkedik átlagosan az ápolók bére, de a szakdolgozói kamara szerint sok sebből vérzik az új bérkoncepció. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke az economx.hu-nak elmondta, főleg azokért aggódik, akik már több mint 16 éve vannak az ágyak mellett.

Márciustól átlagosan 20 százalékos béremelést kap 80 ezer szakdolgozó az egészségügyben, de az ápolók érdekeit képviselő kamara szerint ebbe a béremelésbe nem sok beleszólásuk volt, és sok sebből vérzik a koncepció. A kamara hiába fejezte ki aggodalmát Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy az ápolók által megszerzett gyakorlati időket nem szerencsés figyelmen kívül hagyni, nem foglalkoztak az észrevétellel.

A kamara legnagyobb aggodalma a 16 éve pályán lévők miatt van, hiszen 16 év gyorsan eltelik és utána még 25-30 évet is dolgoznak a pályán az ápolók, de az új struktúra szerint 16 év után a bértábla nem mutat semmilyen előmenetelt.

Az ápolói korfa szerint a szakdolgozók között a 35-45 éves korosztályban 20 ezren hiányoznak, a 45 év felettiek pedig körülbelül 30 ezren vannak, ami azt jelenti, hogy a 16 éve és annál régebben dolgozók száma elég magas. Az új bértábla szerint a felső határt hamar elérik.

Balogh Zoltán szerint újabb lépcsőkre lenne szükség, hogy a szakdolgozók lássák milyen előmenetelre számíthatnak, de erre jelenleg egyetlen egy döntéshozó sem tud megnyugtató választ adni. Ha erre nem lesznek javaslatok, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a dolgozók.

Felidézte: hogy noha szeptember közepén láttak egy előzetes anyagot, amit rögtön kritikával illettek, december közepén volt a társadalmi vitára bocsátás és ez előtt is volt egyeztetés, ahol szintén kritikákat fogalmaztak meg. De nem sok változás történt. Ezután fordultak az egészségügyért felelős államtitkárhoz, a miniszteri kabinethez, hogy egyértelmű útmutatót kapjanak az intézmények, hogy a most rendelkezésre álló 200 milliárd forintot hogyan lehet megfelelő módon, viszonylag egységesen elosztani, hogy az intézmények közötti migráció ne történjen meg, valamint a fiatalok szakdolgozókat ne csábítsák el a külföldi munkáltatók. Továbbiak a teljes cikkben olvashatók.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6593112 Cikket olvasták: 43 Layout & Coding: Dexef Kft.