Bejelentkezés
 
 
2022. december 9. (péntek) 09:42Weborvos

A jó egészségügy a dolgozók megbecsülésével kezdődne

Annyi biztosnak tűnik, hogy az osztály (más, “kis” osztályokkal együtt) megszűnik, a jól összeszokott szakmai közösségeket szétrobbantják.

Három éve csatolták a részleget Honvédkórházhoz, akkor majdnem mindenki beöltözött, rangot kapott, azóta lejár a határvadászokhoz és más honvédelmi, egészségügyi feladatokat vállal. Ugyancsak zokszó nélkül vették, hogy anno egy nap alatt irányították át az orvosokat és ápolókat a Covid-osztályra. Mint megtudtam, a járvány dübörgő, fő hulláma idején itt bőségesen volt felszerelés, lélegeztetőgép és mindenféle, akkor elérhető műszer és gyógyszer. Az itteniek meg szót sem szóltak, felvették a dögmeleg, dupla védőruhát és tizenkét óráztak rendületlenül.

Ám mit sem számít a sok érdem, most megint tollat húznak, Excel táblázatok készülnek, s egy csapásra véget ér a honvéd-korszak - írta a Pesti Srácok főszerkesztője abból az alkalomból, hogy néhány napra kórházba került.

Röpke három év után mégsem kell a seregnek a sok beteg és a költség. Január elsején a Belügyminisztériumhoz kerül a kórház, állítólag december 15-én kapják meg a dolgozók az ultimátumot, de egy héttel a váltás előtt senki nem tud semmit. Annyi biztosnak tűnik, hogy az osztály (más, “kis” osztályokkal együtt) megszűnik, a jól összeszokott szakmai közösségeket szétrobbantják. Sokakat nyugtalanító kérdéssé vált, hogy az áthelyezés után megmarad-e az ápolónők 50-80 ezer forintos honvédelmi pótléka vagy sem? Mert ha nem, a rengeteg éjszaka és túlóra dacára is visszatér a nyomorúság, a nettó háromszázezer alatti, semmit érő fizetés.

És a megbecsülés? A egyelőre elmarad. Azért remélem, sőt drukkolok, hogy az átszervezés után legalább a mostani körülményeket biztosítani tudják ennek a nagyszerű csapatnak - írta a lap.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5297693 Cikket olvasták: 374 Layout & Coding: Dexef Kft.