Kedvező strasbourgi döntés után már elvárható lesz, hogy a kormány gyors és konkrét lépéseket tegyen az életvégi döntések szabályozásában.
„Agora az életvégi döntésekről” címmel tartott vitát a Magyar Orvosi Kamara szombaton Karsai Dániel strasbourgi beadványához kapcsolódva, mert úgy gondolják, ezek a kérdések jelenleg tisztázatlanok Magyarországon, és bár nehéz téma, a párbeszédre szükség van ahhoz, hogy legyen megoldás a problémára - tudósított a rendezvényről a hvg.hu.
Karsai azzal kezdte felszólalását, hogy elmondta, épp előző nap érkeztek meg a bíróság kérdései a pereskedő felekhez, ezekben nagyrészt orvosi kérdések szerepelnek. Nem ismertette őket bővebben, de azt ígérte, hamarosan az összeset közzéteszi majd.
A halál és az elmúlás nem igazán téma Magyarországon, idén szeptember 27-e előtt nem is foglalkozott ezzel érdemben a kormány, úgyhogy irreális lett volna azt várni, hogy három hét alatt előálljanak egy egészségügyi reformmal” – értékelte az ügyvéd szombaton a kormánytól eddig érkezett reakciókat. Visszaemlékezett, hogy ilyen kevés idővel a diagnózisa után ő sem jutott még sehová a saját életével kapcsolatban, így semmi furcsát nem lát abban, hogy a döntéshozatalban nem történt előrelépés az elmúlt másfél hónapban. Hozzátette, a – reményei szerint – kedvező strasbourgi döntés után azonban már elvárható lesz, hogy a kormány gyors és konkrét lépéseket tegyen az életvégi döntések szabályozásában.
Karsai szavai alapján nem is az övé az egyetlen, a életvégi döntések magyar szabályozásáról szóló beadvány a strasbourgi bíróság előtt. Bár részleteket nem árult el, úgy látja, véget ért az az időszak, amikor 2-3-4 évente született egy-egy határozat a témában, így a kormány sem teheti meg, hogy akármeddig a szőnyeg alá söpörje a kérdést. További részletek a fórumról a teljes cikkben.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza