Bejelentkezés
 
 
2020. június 21. (vasárnap) 21:19Qubit

900 forint órabér, 60 órás munkahét – Folytatja a járvány miatt felfüggesztett bérharcot a Magyar Orvosi Kamara

A 48 ezer magyar orvos érdekképviseletét ellátó Magyar Orvosi Kamara (MOK) pénteken megkezdte az önként vállalt többletmunka és a külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését a tagság döntése alapján – írta pénteki közleményében a szervezet.

Ez azt jelenti, hogy a szervezet folytatja a bérharcot, amit a kialakuló COVID-19-járvány miatt függesztett fel március első felében. Mint június 19-én írták, az önkéntes túlmunka és ügyeleti vállalások felmondásának letétbe helyezésével két alapvető céljuk van: az orvosok bérrendezése és az egészségügyi rendszer struktúraváltása.

A MOK arra kéri az orvosokat, hogy mondjanak nemet a kötelező munkaóráikon felüli, szabadidejük terhére végzett többletmunkára, amin – mint korábban elmondták –, az egész ügyeleti rendszer alapul. Pontos mértékét meghatározni nehéz, mert egyes orvosok 12 órát, mások viszont jóval többet vállalnak ebből havonta. Az akcióhoz való csatlakozás önkéntes, az orvosok jogi és technikai kérdéseikkel a kamara elnökségéhez fordulhatnak, a folyamatról pedig a MOK honlapján tájékozódhatnak.

A kamara célja, „hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel. Ennek első lépése a bérek rendezése.” A felmondások élesítésére a bértárgyalások és a kormányzati lépések függvényében kerülhet majd sor, ugyanakkor az elnökség bízik abban, hogy a tárgyalások az orvosok számára megfelelő megoldással zárulnak még a gyűjtési időszakban. 

A MOK országos küldöttgyűlése tavaly novemberben adott felhatalmazást az önként vállalt többletmunkáról szóló szerződések felmondásának megszervezésére. Mivel a kormány által benyújtott 2021-es költségvetés-tervezet nem tartalmazza az egészségügyi dolgozók pályán és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét, 2020 májusában a MOK területi szervezeti határozatában megerősítették a korábbi felhatalmazást. 

Nettó 900 forint órabér, 60-70 órás munkahét

Az önként vállalt többletmunka az egészségügyre jellemző kuriózum: csak nevében önkéntes, valójában munkajogi kényszermegoldás annak érdekében, hogy az alulfinanszírozottság és az egyre kritikusabb orvoshiány ellenére is biztosítható legyen az ügyeleti ellátás. Ezt a többletmunkát az orvosok önmagukat kizsigerelve, a pihenés, feltöltődés és a családdal töltött idő kárára végzik. Felmondásáért a magyar jog szerint nem érheti hátrányos megkülönböztetés az egészségügyi dolgozót.

Ma Magyarországon egy kezdő orvos – a gyorséttermi dolgozókéval azonos – 900 forintos nettó alap órabért, egy szakorvos pedig – a szakmunkás bérektől is elmaradó – 1700 forintos nettó alap órabért visz haza közalkalmazottként. A MOK azt szeretné, ha kezdő orvosoknál óránként 2400, szakorvosoknál pedig 4100 forintra nőne ez az összeg. A kamara szerint ha ezt sikerülne elérni, a hálapénz egy éven belül kivezethető lenne.

Mindeközben a MOK adatai szerint az orvosok körében a 60-70 órás munkahetek általánosnak mondhatók. Átlagos ügyeleti beosztással számolva egy orvos körülbelül 50-55 éves korára dolgozik annyit, mint a napi 8 órában dolgozók 65 éves korukra, és évi 60 éjszakát tölt távol a családjától.

“A betegek és orvosok érdeke közös: a biztonságos betegellátás, ami azonban strukturális és financiális változtatások nélkül nem lehetséges. A célunk, hogy az önként vállalt többletmunka és a külső ügyeleti vállalások felmondásával felhívjuk a döntéshozók figyelmét az egészségügyi ellátórendszer sérülékenységére és a változás halaszthatatlanságára” – idézte a közlemény Álmos Pétert, a kamara alelnökét.

A MOK, mint írták, aktív résztvevője a belügyminiszter által a napokban életre hívott bérrendezési munkacsoportnak, és üdvözli a kormányzat bérrendezés iránti elkötelezettségét. Ugyanakkor az orvostársadalom csak azt tekinti valós eredménynek, ha megtörténik a bérek rendezése a tiszta, átlátható, hálapénzmentes, biztonságos egészségügy kialakításának első lépéseként.

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5273345 Cikket olvasták: 1635 Layout & Coding: Dexef Kft.