Bejelentkezés
 
 
2023. november 14. (kedd) 07:23hvg.hu

2023 legjobb találmányai az orvostudomány területén

A TIME magazin összegyűjtötte az idei év 200 legjobb találmányát, köztük az orvosi területről tizenötöt.

Az óriássejtes tüdőmegbetegedést okozó vírus – közismert, rövidített nevén: RSV – gyakran fertőz idősek és kisgyerekek körében egyaránt. Ez akár életveszélyes tüdőgyulladást is okozhat, vakcina ugyanakkor nem volt hozzá. Eddig. Most azonban már több is rendelkezésre áll. Májusban az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyta a GSK-féle Arexvy-t 60 év felettiek számára. Nem sokkal később, ugyanezen korcsoport számára a Pfizer Abrysvo nevű készítménye is zöld lámpát kapott – ez utóbbit augusztusban már terhes nők számára is engedélyezték, így védve az újszülötteket. Ráadásul engedélyt kapott a Sanofi-féle Beyfortus is, mely kétéven aluliak számára adható vakcina - ez csak az egyike annak a 15 találmánynak, melyek idén az orvostudomány területén arattak sikert a TIME magazin gyűjtése alapján, amelyet a hvg.hu ismertetett.

Például az Abbott Aveir DR Dual Chamber Leadless Pacemaker System. A kétkamrás szívritmus-szabályozók (pacemakerek) hátulütője, hogy a szívben lévő eszközből kijövő vezetékek egy külső eszközbe futnak, mely nem csak a mozgásban korlátozza a pácienst, de fertőzésveszélyes is. Az FDA által nemrégiben jóváhagyott Aveir DR-t azonban katéteren keresztül lehet célba juttatni, így sem sebek, sem vezetékek nincsenek. Mindkét szívkamrába helyeznek egy kis, elemre hasonlító eszközt, melyek elektromos impulzusok útján, vezeték nélkül szinkronizálódnak egymással. Kívülről tehát nem is látszik az eszköz.

A másik sikeres találmány a Vibrant System. A széles körben használt székrekedés elleni gyógyszerek számos kellemetlen mellékhatással járhatnak: ezt szeretné leküzdeni a Vibrant Gastro nevű cég rendszere, mely egy vényköteles, nem gyógyszeralapú kapszula. Ezt úgy programozták, hogy a lenyelését követő 8-10 órában, amikor eléri a vastagbelet, elkezdjen rezegni. Ezek a rezgések azokat az idegsejteket kezdik el stimulálni, amelyek az étel emésztőrendszeren történő átlökésében játszanak szerepet. A kapszula végül egyszerűen távozik a szervezetből, a klinikai vizsgálatok pedig igazolták a jótékony hatását.

Továbbiak a teljes cikkben.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 15506710 Cikket olvasták: 367 Layout & Coding: Dexef Kft.