Bejelentkezés
 
 
2024. július 10. (szerda) 08:49telex.hu

1,3 milliárd forintot ad a szegedi gyermeksebészetnek a kormány

Június elején országos botrány lett abból, hogy hét hétre leállt a gyermeksebészet a Szegedi Tudományegyetem kórházában, az összes műtétre váró gyereket Pécsre, Debrecenbe vagy Budapestre kellett utaztatni, mert a gyermeksebészeti ellátásra szánt műtője nem felelt meg a szakmai követelményeknek és a jogszabályban előírtaknak. Az ügy a kormány ingerküszöbét is átlépte, Takács Péter egészségügyi államtitkár is értetlenségét fejezte ki.

Most úgy néz ki, a kormány lépéseket tesz az ügyben, a Szeged365 cikke szerint ugyanis a kormány több mint 3,2 milliárd forintot ad az SZTE „gyerek sürgősségi és gyerek traumatológiai centrum kialakítására”. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint ebből az összegből 1,35 milliárd forint költségvetési támogatás kifejezetten a szegedi gyermeksebészet fejlesztésére megy.

A portál megjegyzi, hogy egy 2016-ban kiírt uniós pályázatból 4,3 milliárd forint járt volna a szegedi gyermeksürgősségi és traumatológiai centrum megépítésére, a 2023-ban lezárult projekt során viszont a centrum nem épült meg. Most pedig kicsit több mint egymilliárd forinttal kevesebb pénzt ad a projektre a kormány.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 13710653 Cikket olvasták: 115 Layout & Coding: Dexef Kft.