Bejelentkezés
 
 
2020. szeptember 2. (szerda) 16:33Weborvos

Újra teljesítmény alapján – vegyes a fogadtatás

Egyértelműen látszik többek számára, hogy a sokat szidott tvk hiányát a betegellátás sínyli meg.

Vegyes fogadtatása van az állami ellátók részéről a finanszírozás visszaállásának: a koronavírus-járvány miatt májusban bevezetett átlagfinanszírozás szeptember elsejétől megszűnik, s visszatér a rendszer a teljesítmény alapján osztott forrásokra.

Akár a fekvő-, akár a járóbeteg-ellátók körében érdeklődött a Weborvos, egymásnak ellentmondó álláspontokkal találkoztunk. Vannak, akik szeretnék, ha maradna az átlagfinanszírozás, mert a tvk-jukat nem vagy nehezen tudják feltölteni, ugyanakkor vannak, akik szeretnék, ha visszaállna a teljesítményelv, ugyanis egyre több problémával találkoznak a betegellátásban. Ezek leginkább arra vezethetők vissza, hogy a közfinanszírozott ellátók a biztos átlagbevétellel nincsenek rászorítva a betegek definitív ellátására, ide-oda tologatják őket a rendszerben. Az önálló rendelőintézetek vezetői azt is tapasztalják, hogy nehéz bejuttatni a betegeket a kórházba, és az orvosok is elkényelmesedtek, hiszen megkapják az óradíjukat, fizetésüket akkor is, ha alig fogadnak, gyógyítanak beteget.

Egyértelműen látszik többek számára, hogy bár kényelmesebb a biztos átlagfinanszírozást megkapni, ám a sokat szidott tvk hiányát a betegellátás sínyli meg.

Mindez tovább erősítheti a magánellátók felé fordulást, különösen akkor, amikor a betegek körében nyílt titok, hogyha magánorvoshoz mennek, akkor az előbb-utóbb kibrusztolja nekik az állami ellátást kevesebb várakozással. Régi gond ez is a magán- és közellátás kontrollálatlan egymás mellett élésében, ám ezt a „vadhajtást” is csak erősíti a mostani állapot. Ráadásul az állami intézmények nem tudnak versengeni a jóval alacsonyabban megállapított díjak nyomán keletkező bevételeikkel a magánellátókkal, az árkülönbség ötszörös is lehet a magánok javára. Lényegében egy régi rendszerhiba erősödik fel: a finanszírozás rugalmatlansága, életszerűtlensége.

Van olyan intézmény, ahol az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy a teljesítményalapú elszámolást mégsem léptetik most újra életbe, hiszen a kórházak nem tudnak teljes kapacitással működni számos okból. Így például fenn kell tartaniuk covidos részlegeiket, biztosítaniuk kell a még nem igazolt, de covid-gyanús betegek külön kórtermekben történő elhelyezését – s egyre több igazolt fertőzöttről ad hírt az operatív törzs nap mint nap. Tehát messze nincs lefutva a történet, ahogy mondják. A betegek is félnek, nem mernek olyan számban jelentkezni a különböző elektív műtétekre, mint korábban. Előfordul, hogy normál időszakban is van gond a tvk kitöltésével, nemhogy a mostani bizonytalan időszakban.

A közfinanszírozott intézmények az átlagfinanszírozásból sem dőzsöltek, ugyanis elég szűkre volt szabva a lehetőségük. Az alapul vett három hónap mindegyike valamiért „soványka” volt: decemberben leáll a betegellátás, januárban még nem indul be, a február pedig rövid hónap. Abban mindenki egyetért: az átlagfinanszírozás életmentő volt az intézmények számára.

A betegellátásról szóló jelentéseiket az átlagfinanszírozás időszakában is kötelező volt küldeniük a NEAK számára, azonban szeptembertől ezeket már újra figyelembe veszik a teljesítményalapú elszámoláshoz. Az első kifizetések novemberben érkeznek az ellátók számlájára.

A NEAK augusztus eleji közleményében arról is tájékoztatta az intézményeket, hogy nem határoznak meg újabb tvk-t, s úgynevezett göngyölített maradványként a 2019. november – 2020. február közötti időszakban keletkezett maradvány tvk-t figyelembe veszik a 2020. szeptember havi teljesítmények elszámolása előtt. Lehetőség van arra is, hogy szeptemberre és októberre a szolgáltatók módosítsák a szezonindexet szeptember 30-ig.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 5976627 Cikket olvasták: 1535 Layout & Coding: Dexef Kft.