Bejelentkezés
 
 
2023. június 8. (csütörtök) 07:35hang.hu

Reformdüh és súlyos konfliktusok

Terítéken a BM alá rendelt egészségügyi kormányzat első egy éve.

Szakmai konszenzus nélkül hozott döntések, a kórházi és háziorvosi ellátórendszer fűnyíróelv-szerű átalakítása, csökkenni nem akaró várólisták és szakemberhiány, bűnbakkeresés és a MOK kiüresítésére tett kísérlet – háborús, de eredményekben nem bővelkedő évet tudhat a háta mögött az egészségügyi kormányzat, írja a hang.hu. 

Olyan anyag nem kerülhet a kabinet elé, amit a szakmával nem egyeztettünk – lényegében ezek voltak Takács Péter egészségügyi államtitkárként mondott első szavai, amelyek nem is akárhol, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2022 májusának végén megrendezett kongresszusán hangoztak el. Akkor még a szakma abban reménykedett, hogy a Kásler Miklós nyugdíjazásával jobb idők következnek az egészségügyi ellátórendszert érintő döntések előkészítésében, meghozatalában és megvalósításában. Erre úgy tűnt, van is esély, hiszen az ominózus tanácskozáson az alig egy héttel korábban kinevezett államtitkár baráti hangnemet ütött meg: „Úgy érzem, hazajöttem, közvetlen és jó munkakapcsolatunk van a kamarával” – mondta, majd hangsúlyozta: nyár közepére készülnek el az ágazati stratégiát illető tervekkel, amelyek csak a kamarákkal és szakmai szervezetekkel történő egyeztetés után kerülnek majd a kormány elé.

De fél évet sem kellett várni arra, hogy kiderüljön: egyeztetés alatt azt érti a kormány, hogy diktátumait közli a szakmával, amelynek véleményére nem kíváncsi, érdemi beleszólást pedig nem enged a döntésekbe. Mint emlékezetes, októberben ment híre annak, hogy a Belügyminisztérium alá terelt egészségügyi államtitkárság elkészült a nyár végére ígért reformcsomaggal, ám a belengetett szakmai egyeztetések az előkészítés során valahogy elmaradtak.

A teljes cikk a Magyar Hang hetilap június 2-án megjelent, 2023/22. számában található. 

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6084584 Cikket olvasták: 256 Layout & Coding: Dexef Kft.