Bejelentkezés
 
 
2020. szeptember 1. (kedd) 16:33Weborvos

Katonás rend legyen az egészségügyben

Valamit ugyanakkor mindenképp államosítani akar a kormány: ha nem a háziorvosi rendszert, akkor a járóbeteg-szakellátást.

Tíz évvel a kormányváltás után, a harmadik kétharmados felhatalmazás birtokában ismét nekiugrik az egészségügy megreformálásának a kormány. Nem példa nélküli kísérletről van szó, hiszen a rendszerváltás óta legalább két nagy és több kisebb reformtervvel álltak elő a kormányok, ám – ahogy ez az egészségügy jelenlegi állapota láttán is leszűrhető – a törekvések jobbára nem hozták el a várt sikert, írja a hang.hu

Bár a mostani elképzelésekről nem sokat tudni, több jel is utal arra, hogy új szelek fújnak: a program kidolgozását nem az egészségügyért is felelős emberi erőforrás miniszterre, Kásler Miklósra bízta Orbán Viktor kormányfő, hanem Pintér Sándor belügyminiszterre. Emellett a szakma, valamint külső szakértők véleményét is kikéri a kormányzat, ami az elmúlt tíz év döntéshozatali mechanizmusára szintén nem jellemző.

A lap információi szerint valamit ugyanakkor mindenképp államosítani akar a kormány: ha nem a háziorvosi rendszert, akkor járóbeteg-szakellátást. A jelenlegi rendszerben a szolgáltatás minősége a fenntartó anyagi helyzetének függvényében igen nagy eltéréseket mutat országos szinten. A terület államosítása mellett szól, hogy az önkormányzatok jelentős tehertételtől szabadulnának meg, és így a szegényebb települések rendelőintézeteire talán több forrás jutna. Ellenérv azonban, hogy az állam költséghatékonysági okokból vélhetően arra törekedne, hogy a szakellátást a kórházakkal vonja össze, ezáltal a szakterület alárendelt szerepet kapna.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6029741 Cikket olvasták: 1554 Layout & Coding: Dexef Kft.