Bejelentkezés
 
 
2020. november 2. (hétfő) 21:15Weborvos

Érik a tömeges felmondás az ápolóknál

Vidéki otthonukból ingáznak, a 12 órás műszak alatt majdnem végig rajtuk van a szkafander. Nehezen bírják a megnövekedett terheket.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nyolc napja közzétett felhívására majdnem 24 ezren írták alá azt a petíciót, amelyben azt kérik a kormánytól, a szakdolgozókra ne vonatkozzon a szolgálati jogviszonyról szóló törvény, írja az Index.

Nem sok időt hagyott véleményezésre még október elején az Emmi arról a módosításról, amely szerint az egészségügyi dolgozóknak jövő év elejétől többek között megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyuk, áthelyezhetők bármely intézményhez, illetve megnehezítené számukra a másodállás vállalását is.

A kamara elnöke, dr. Balogh Zoltán az Indexnek arról is beszámolt, az érintettek közül minden harmadik írta alá a petíciót, amely nem anonim volt, a nevet is vállalni kellett. Sőt, nem csak a szakmabeliek akarták őket támogatni.

Sokan kerestek meg bennünket, akik nem az egészségügyben dolgoznak, hogy ők is aláírnák a petíciót.

Erre azonban nem adott lehetőséget a MESZK, csak az érintetti körnek biztosították az aláírást, a részvétel azonban így is meghaladta a várakozásukat. 

A több évtized óta az egészségügyben dolgozó ápolónő, Csilla is támogatta aláírásával a parlament által elfogadott törvénymódosítást. Ez alapján akár két évre is áthelyezhetik őt egy másik intézménybe az eddigi 44 nap helyett. A Fejér megyében élő hölgy részletesen beszámolt arról, miképpen értesítették őt a kirendeléséről. Október elején egy vasárnap délután telefonon szóltak neki, hogy a következő héten már nem a megszokott helyen fog dolgozni. A Korányi Kórházba helyezték át, de ezt másnap máris módosították. Ugyanis kiderült, a Szent János Kórház Kútvölgyi úti tömbjében nagyobb szükség van rá. Ahogy fogalmazott: szinte az összes kolléga kihelyezéssel dolgozik ott, akik vidéki otthonukból ingáznak. A 12 órás műszak alatt majdnem végig rajtuk van a szkafander. Ehhez járul még, hogy a napi 1,5-1,5 órás ingázások miatt erőnlétileg is nehezen bírják a megnövekedett terheket.

Komoly aggodalmat jelentett, amikor tudomásukra jutott, hogy az egyik főnővér szintén elkapta a vírust. Az a mai napig nem derült ki, hogy kitől.Az eset óta mindenki csak még feszültebb lett, hiszen felborult az életünk, és fontos, hogy jól lássuk el a munkánkat, vagyis minél több beteg a saját lábán hagyhassa el a kórházat.

Az ápolónő kifejtette, hogy nem csak ez az egyetlen probléma a munkájuk során. A mai napig nem tisztázott kérdés, hogy a Szent János kórház dolgozói 180 százalékos bérre jogosultak, ugyanakkor ők várhatóan csak 50 százalékos pluszösszeget kapnak, mivel a kirendelő kórház nem kiemelt intézmény.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6066761 Cikket olvasták: 1530 Layout & Coding: Dexef Kft.