Bejelentkezés
 
 
2021. április 23. (péntek) 12:54Weborvos

Bevetették az első önkénteseket a kórházban és háziorvosoknál

Már két önkéntest fogadott kórház, néhányan pedig háziorvosok mellé álltak be segíteni.

Már a harmadik csoportot is kiképezték egészségügyi önkéntesnek a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének kezdeményezésére indult projektben, így kéttucatnyi olyan, a programra belső indíttatásból jelentkezett személy van, aki bármikor bevethető az egészségügyi intézményekben. De ennél is nagyobb előrelépés történt, már két önkéntest fogadott kórház, néhányan pedig háziorvosok mellé álltak be segíteni – tudtuk meg a 24.hu Szijjártó Lászlótól, a képzés egyik ötletgazdájától, a területi szervezet elnökétől. És egy második kórház is jelezte, szívesen veszi az önkéntes segítségét.

Szijjártóék nem fogják elengedni a kiképzettek kezét, folyamatos szakmai és mentális támogatást fognak adni majd azoknak, akiknek lesz lehetőségük segíteni a betegeknek - írták.

Vissza
Kapcsolat Adatvédelem Számlaszámunk: 11100104-18180169-36000001 Látogatók: 6078488 Cikket olvasták: 1203 Layout & Coding: Dexef Kft.